Atlétika: újabb tizenhat orosz kapott versenyengedélyt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.07.09. 22:15
Újabb 16 orosz atléta, köztük a világbajnok távolugró, Alekszandr Menykov kapott rajtengedélyt a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF).

A szervezet doppingügyeket felülvizsgáló tanácsának döntését követően Menykov mellett több ígéretes fiatal, illetve néhány rutinosabb dobóatléta versenyzése elől hárult el az akadály.

Az IAAF vasárnapi bejelentésével 41-re nőtt azoknak az orosz atlétáknak a száma, akik a jövőben semleges színekben rajthoz állhatnak a nemzetközi versenyeken. Akár a londoni világbajnokságon is, melyet augusztus 4. és 13. között rendeznek.

A nemzetközi szövetség tájékoztatása szerint eddig több mint százötven kérvény érkezett. Tavaly két, idén pedig már 39 orosz kapott engedélyt.

Az IAAF 2015 novemberében függesztette fel az orosz szövetséget, miután a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban szisztematikus doppingolás zajlik. Döntésével egyúttal valamennyi orosz atléta nemzetközi versenyzési jogát is felfüggesztette.

A nemzetközi szövetség ezt a határozatot legutóbb február elején vizsgálta újra, s akkor annak fenntartásáról döntött. Előzőleg, januárban ugyanakkor új feltételrendszert alakított ki azoknak az orosz versenyzőknek, akik indulni szeretnének nemzetközi viadalokon: az ország atlétáinak kérvényt kell benyújtaniuk ahhoz, hogy független színekben részt vehessenek a versenyeken.

Legfrissebb hírek

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46

Két évre eltiltották az Eb-ezüstérmes orosz gyorsúszót

Úszás
2025.05.27. 15:59
Ezek is érdekelhetik