Gyász: elhunyt a professzor, volt Európa-csúcstartó diszkoszvető

Vágólapra másolva!
2017.03.21. 11:36
Elhunyt Szécsényi József professzor, volt Európa-csúcstartó, olimpiai negyedik diszkoszvető. A Testnevelési Egyetem (TF) tanára 85 éves volt.

Szécsényi József az 1954-es atlétikai Európa-bajnokságon bronzérmet szerzett, ebben az esztendőben főiskolai világbajnoki címet nyert. 1958-ban Európa-csúcsot dobott (58.33 méter), az
1960-as római olimpián – legjobb európaiként – a negyedik helyen végzett, az 1964-es tokiói játékokon ötödik volt. Edzői pályafutása alatt versenyzői húsz ifjúsági és felnőttbajnokságot nyertek,
1969-től csaknem tíz éven át a magyar válogatott dobószakágának vezetőjeként tevékenykedett – idézte fel életútját a TF közleménye.
1960-as római olimpián – legjobb európaiként – a negyedik helyen végzett, az 1964-es tokiói játékokon ötödik volt. Edzői pályafutása alatt versenyzői húsz ifjúsági és felnőttbajnokságot nyertek,
1969-től csaknem tíz éven át a magyar válogatott dobószakágának vezetőjeként tevékenykedett – idézte fel életútját a TF közleménye.

Testnevelő tanári, majd szakedzői végzettsége után az ELTE pszichológiai szakán szerzett diplomát, 1965-ben került a TF atlétikai tanszékére adjunktusként, 1978-ban egyetemi docens, 1989-ben egyetemi tanári tanszékvezetői kinevezést kapott. 1973-ban doktori címet szerzett az ELTE-n pszichológiából, 1979-ben pedig biológiai tudományos kandidátusi címet érdemelt ki.

Hosszú éveken át a Magyar Biológiai Társaság mellett a Testnevelési Egyetem Doktori Tanácsának és Habilitációs Bizottságának tagja, a Tanszékvezetők Kollégiumának elnöke volt.

A Testnevelési Egyetem saját halottjának tekinti Szécsényi József professzor emeritust.

Legfrissebb hírek

Elhunyt Hódy Szabolcs, korábbi válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
1 órája

Gyász: ütközött a kapussal, elhunyt az NB III-as csapat fiatal labdarúgója

Labdarúgó NB II
6 órája

Kézilabda: 19 éves korában elhunyt Czenki Márk játékvezető

Kézilabda
Tegnap, 13:48

Elhunyt Jim Irsay, az Indianapolis Colts tulajdonosa

Amerikai sportok
2025.05.22. 10:29

Gyász: rejtélyes betegségben hunyt el az izraeli válogatott középpályás

Minden más foci
2025.05.21. 09:48

Gyász: elhunyt Brian Glanville, minden idők egyik legjobb futballszakírója

Minden más foci
2025.05.17. 17:11

Több mint 100-szoros válogatott legendáját gyászolja a kameruni labdarúgás

Minden más foci
2025.05.16. 12:18

Gyász: elhunyt Sasics Szvetiszláv világbajnok és olimpiai bronzérmes öttusázó

Minden más foci
2025.05.13. 12:37
Ezek is érdekelhetik