Atlétika: fedett pályás ob a hétvégén az Eb jegyében

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2017.02.17. 10:13
A korábbiaknál nagyobb csapatot, akár 12-14 versenyzőt is nevezhet a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) a március 3. és 5. között megrendezendő belgrádi fedett pályás Európa-bajnokságra. A létszám a hétvégi országos bajnokság után válhat véglegessé.

Spiriev Attila szakmai igazgató az MTI-nek pénteken elmondta, a helyszín közelségét szeretnék kihasználni, valamint azt is, hogy számonként egy versenyző szint nélkül indítható. Az európai szövetség először határozott meg nevezési eredményeket a fedett Eb-re, ugyanakkor lehetőséget adott arra, hogy enélkül is lehessen nevezni egy atlétát számonként, ha nincs mellette szintes.

A válogatottból éremesélyes a címvédő és idén is jó formában versenyző súlylökő Márton Anita, valamint a 110 m gáton Eb-ezüstérmes Baji Balázs, aki csütörtökön országos csúcsot (7.54 mp) futott 60 m gáton.

Ugyancsak biztos a helye a csapatban a két többpróbázónak, az Eb-negyedik Krizsán Xéniának és az Eb-ötödik Zsivoczky-Farkas Györgyinek.

Több számban a hétvégi ob-n dől el, kiket indít a MASZ. A nevezési határidő február 23., ugyanakkor szintet 26-ig lehet teljesíteni.

Az ob szombaton 15 órakor, vasárnap 13.30 órakor kezdődik a BOK (volt Syma) Csarnokban.

 

 

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55

Halász Bence: Remélem, mindenki büszke rám otthon, mert ez emberes munka volt

Párizs 2024
2024.08.04. 23:23

Talán soha nem fáradtam el ennyire – Takács Boglárka

Párizs 2024
2024.08.04. 12:21

Kós olimpiai bajnok, női gyorsváltónk hatodik, Hámori negyeddöntős – ez történt csütörtökön az olimpián

Párizs 2024
2024.07.16. 16:30

Atlétika: Takács Boglárka és Molnár Attila is duplázott az országos bajnokságon

Atlétika
2024.06.30. 21:03
Ezek is érdekelhetik