Atlétika: lufik az égben, több ezren gyászolták Gay lányát

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.10.18. 15:24
null
Lila és rózsaszín lufik emelkedtek az égbe Trinity Gay emlékére
Több ezer gyászoló emlékezett a vasárnap meggyilkolt Trinity Gayre, az amerikai sprinter világbajnok Tyson Gay lányára a Kentucky állambeli Lexingtonban.

„Azt szeretném, ha szeretnétek és oltalmaznátok egymást, Trinity is így akarná. Teljesen összetörtem, de az élet már csak ilyen” – közölte a 34 esztendős atléta egy lexingtoni iskola sportpályáján megtartott megemlékezésen, ahol sokan virrasztottak a 15 évesen lelőtt lány emlékére.

Trinity Gay egy étterem előtt tartózkodott, amikor egy közeli parkolóban két autó utasai tüzet nyitottak egymásra. Az egyik golyó eltalálta a lányt, aki kórházba szállítás után belehalt sérülésébe.

A rendőrség egyelőre három gyanúsított ellen folytat nyomozást, akik ártatlannak vallották magukat.

A háromszoros világbajnok Tyson Gay tagja volt a londoni olimpián második 4x100-as váltónak, amelyet utólag, az ő 2013-as doppingügye miatt megfosztottak érmétől.

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt a Kozármisleny tulajdonosa, Feleki Attila

Labdarúgó NB II
2025.08.19. 18:18

Gyász: elhunyt Takács Tibor

Minden más foci
2025.08.15. 22:35

Gyász: elhunyt Pálffy Tamás 146-szoros válogatott kosárlabdázó

Kosárlabda
2025.08.13. 15:30

Gyászol az újpesti futball, elhunyt Káposzta Benő

Magyar válogatott
2025.08.12. 13:12

Gyász: közlekedési balesetben elhunyt a DAC saját nevelésű labdarúgója

Minden más foci
2025.08.12. 10:07

Nem tudták megmenteni a világjátékokon összeeső olasz tájfutó életét

Egyéb egyéni
2025.08.12. 09:54

Gyász: elhunyt a japán válogatott történetének legeredményesebb gólszerzője

Minden más foci
2025.08.10. 17:56

Sebességi csúcsot próbált dönteni, meghalt az autóversenyző

Egyéb autó-motor
2025.08.05. 14:44
Ezek is érdekelhetik