Orosz doppingbotrány: Putyin igazságtalanságot kiált

Vágólapra másolva!
2016.06.18. 07:13
Igazságtalannak minősítette Vlagyimir Putyin orosz elnök a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) azt a döntését, amellyel gyakorlatilag kizárta az összes orosz atlétát a riói olimpiáról, egyúttal kijelentette, hogy Oroszország fokozni fogja a doppingolás elleni harcot.

Putyin Szentpéterváron beszélt erről a világ 12 jelentős hírügynökségének vezetőivel megtartott találkozóján.

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) tanácsa pénteken Bécsben úgy határozott, hogy fenntartja az orosz szövetség (VFLA) doppingolás miatti felfüggesztését, így az ország atlétái nem indulhatnak nemzetközi versenyeken és az olimpián sem – igaz, ez utóbbira nyitva hagyott egy kiskaput azoknak, akik bizonyítani tudják, hogy az országon kívül készülnek és folyamatosan ellenőrzik őket.

„Ez (a döntés) természetesen igazságtalan” – mondta Putyin, emlékeztetve arra az általánosan elfogadott jogelvre, amely szerint „a felelősséget mindig személyesen kell viselni”.

„Ha valaki az önök családtagjai közül jogsértést követett el, akkor vajon igazságos-e a család összes tagját felelősségre vonni, önöket is beleértve? Ilyet sehol sem tesznek” – fogalmazott az elnök.

Hangsúlyozta, hogy azok, akiknek nincs közük a szabályok megszegéséhez, „nem szenvedhetnek mások miatt”. Szavai szerint „ez nem illeszkedik a civilizált magatartás kereteibe”.

„Mi magunk is felháborodunk, ha doppingproblémába ütközünk, magunk igyekszünk annak véget vetni, megbüntetni a bűnösöket, de azoknak, akik »tiszta« sportolók, miért kell ezt megszenvedniük?” – tette fel a kérdést.

Putyin reményét fejezte ki, hogy az ügyet még sikerül megtárgyalni a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökséggel (WADA), és kijelentette: bízik abban, hogy a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) megfelelően reagál az ügyre.

Putyin hangsúlyozta, Oroszország az IAAF döntése nyomán nem fog megsértődni, nem fogja azt mondani, hogy nem harcol a doppingolás ellen, épp ellenkezőleg, fokozni fogja ezt a küzdelmet.

Rámutatott egyben arra, hogy az orosz bűnüldöző szervek vizsgálatot indítottak a problémával kapcsolatos sajtójelentések ügyében. Hírek szerint Oroszország választott bírósághoz fordulhat az ügyben.

A riói olimpiát augusztus 5. és 21. között rendezik.

Legfrissebb hírek

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik