Atlétika: Nesta Carter B-próbája is pozitív

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.06.09. 11:55
A pekingi olimpián adott mintájából a B próba is pozitív lett a 4x100 méteren aranyérmes jamaicai férfi váltó tagjának, Nesta Carternek.

A hírt két, neve elhallgatását kérő személy árulta el a Reuters hírügynökségnek, megerősítve, hogy serkentőszert találtak Carter mintáiban.

A pozitív tesztről eddig hivatalosan csak annyit lehetett tudni, hogy a 2008-as olimpia egyik jamaicai aranyérmese bukott meg. A Jamaicai Olimpiai Bizottság mindezt múlt pénteken közleményben hozta nyilvánosságra, ám nevet akkor és azóta sem közölt. Ugyanakkor a jamaicai lapok már múlt csütörtökön megírták, hogy a most 30 éves Carter a bűnös, aki az idén sérülés miatt még nem
versenyzett.

A vágtázó Pekingben és Londonban is aranyérmes volt 4x100 méteren, előbbit Michael Fraterrel, Asafa Powellel és Usain Bolttal nyerte. Amennyiben a mostani hír hivatalossá válik, a 2008-as aranyat elveszik a váltótól, így Bolt csak ötszörös ötkarikás bajnok lenne, míg Powell egyetlen olimpiai aranyát veszítené el.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) három hete jelentette be, hogy a pekingi minták közül 454-et újravizsgáltatott, elsősorban olyan sportolókra koncentrálva, akik az augusztusi riói játékokon is szerepelhetnek. Az eredmények szerint hat sportágban összesen 12 ország 32 versenyzőjének mintája volt pozitív.

Legfrissebb hírek

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04

Dopping miatt módosult három sílövőszám olimpiai sorrendje

Téli sportok
2025.09.19. 18:33

Halász Bence az atlétikai vb után: Nem veszítettem el a kedvem!

Atlétika
2025.09.18. 09:19
Ezek is érdekelhetik