Dopping: megbukott a londoni olimpia kalapácsvető-bajnoka

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.04.05. 15:55
A női kalapácsvetés olimpiai bajnoka, Tatyjana Bjeloborodova – lánynevén Liszenko – az újabb név azon a listán, amely az orosz atlétikát sújtó doppingbotrány érintettjeit tartalmazza.

Az AP amerikai hírügynökség közlése szerint a sportág nemzetközi szövetsége (IAAF) kedden tudatta, hogy ideiglenesen felfüggesztették a versenyzési jogát Bjeloborodovának, aki a 2005-ös atlétikai világbajnokságon – amelyen ezüstérmet szerzett – levett minták újraelemzésekor bukott meg pozitív teszteredménye miatt. Az IAAF nem erősítette meg hivatalosan a hírt, az orosz sportági szövetség (VFLA) elnöke, Dmitrij Sljahtyin pedig azt nyilatkozta a TASZSZ-nak, hogy az esetről, így Bjeloborodova felfüggesztéséről semmiféle dokumentumot nem kaptak.

Bjeloborodova 2007-től két évre el volt tiltva szteroidhasználat miatt, így ha most is doppingolt, örökös eltiltásra számíthat, amellett elveszítheti 2012-es olimpiai aranyérmét is.

A 32 éves kalapácsvetőnek, aki 2014-ig versenyzett Tatyjana Liszenko néven, két világbajnoki elsősége (2011, 2013) és egy Európa-bajnoki címe (2006) is van, s volt világcsúcstartó is: a 78.61 méteres eredményét előző eltiltása során törölték. Az atlétikába tavaly tért vissza, három hónappal azután, hogy februárban szült. A 2015-ös orosz bajnokságon indult, s kilencedik lett, idén viszont még nem versenyzett.

A tesztelésre levett minták újraelemzését a tudománynak, benne az ellenőrzés megbízhatóságának fejlődése tette-teszi lehetővé. Az időhatárt is kitolták: a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) a tudományos előrelépésre építve emelte nyolcról tíz évre azt az időt, amíg újraelemezhetők a levett doppingminták. A 2005-ös minták 2013-as analizálásakor már rábukkantak pozitív esetekre, többek között öt vb-érmesről derült ki, hogy tiltott segítséget vett igénybe. Egyes információk arról szóltak, hogy az újraellenőrzött minták 18 orosz atléta esetében hoztak pozitív eredményt.

Legfrissebb hírek

Három évre eltiltották a női maratoni futás világcsúcstartóját

Atlétika
2025.10.23. 16:47

Doppingolt a vb-érmes orosz Irina Ologonova, másfél évig nem birkózhat

Birkózás
2025.10.16. 15:34

Ugandai és etióp sikerrel ért véget a Chicago Marathon

Atlétika
2025.10.12. 19:45

Németh Zsolt: A 85 méter sem elérhetetlen Halász Bencének

Atlétika
2025.10.09. 21:04

Tiszeker Ágnes: A „doppingolimpiának” nagyon rossz üzenete van a sport számára

Egyéb egyéni
2025.10.06. 21:28

Lejár az eltiltása, visszatér doppingvétsége után az orosz műkorcsolyázó

Téli sportok
2025.10.02. 19:28

Szabados Ármin jelölt az év Európai feltörekvő atlétája címre

Atlétika
2025.09.30. 22:22

A WADA közzétette a 2026-os tiltólistáját

Egyéb egyéni
2025.09.30. 12:04
Ezek is érdekelhetik