Dopping: örökös eltiltást kapott a gyaloglók főedzője

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.03.25. 19:36
Örökös eltiltást kapott Viktor Csegin orosz atléta edző, akinek több gyalogló tanítványa fennakadt a doppingvizsgálaton. Az Orosz Doppingellenes Ügynökség (RUSADA) bizonyítottnak látta, hogy a tréner tiltott szerekkel segítette sportolóit.

A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavaly novemberben jelezte: örökös eltiltást tartana megfelelőnek Csegin, valamint további három edző, öt atléta és egy orvos esetében, mert szerepük volt a 2014-ben kirobbant doppingbotrányban.

Az csütörtökön dőlt el, hogy olimpiai, világbajnoki és Európa-bajnoki érmeket kell visszaadnia Csegin vezetésével készült öt orosz gyaloglónak, valamint egy akadályfutónak azt követően, hogy doppingügyükben a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a Nemzetközi Atlétikai Szövetségnek (IAAF) adott igazat az Orosz Atlétikai Szövetséggel (VFLA) és az Orosz Doppingellenes Ügynökséggel szemben.

A RUSADA korábban már eltiltott többek között öt gyaloglót – Olga Kanyiskinát, a 2008-as pekingi olimpia 20 kilométeres számának aranyérmesét, Szergej Kirgyapkint, a londoni olimpia 50 kilométeres bajnokát, Valerij Borcsint, a pekingi 20 kilométeres győztest, valamint Szergej Bakulint, aki 2011-ben 50 kilométeren lett világbajnok, és Vlagyimir Kanajkint, aki ugyanakkor volt vb-ezüstérmes 20 kilométeren –, miután a biológiai útlevelükben a szakemberek hosszú évekre visszavezethetően abnormális eltéréseket mutattak ki.

A doppingbotrány nyomán az IAAF tavaly novemberben felfüggesztette a VFLA-t, ami azt jelenti, hogy versenyzői jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, és ha a döntés nem változik, a riói olimpián sem lehetnek ott.

 

Legfrissebb hírek

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
10 órája

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25

A WADA elnöke bírálta a „doppingolimpia” szervezőit

Egyéb egyéni
2025.06.12. 12:46
Ezek is érdekelhetik