Rio 2016: húszfős atlétacsapat a cél az olimpiára

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.01. 16:59
A márciusi fedett pályás világbajnokságon három magyar indulása biztos, az augusztusi riói olimpián viszont húszfős atlétacsapatot szeretne Spiriev Attila.

A Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) sportigazgatója hétfőn az MTI-nek elmondta, az idén az első fontos állomás március 17-20-án a portlandi fedett pályás vb lesz, amelyen a tavalyi eredményei alapján a gátas Baji Balázs, valamint a súlylökő Márton Anita és a sprinter Nguyen Anasztázia indulásával lehet számolni. Rajtuk kívül még egy-két versenyző érheti el a részvételi szintet, illetve Zsivoczky-Farkas Györgyi utazása lehet realitás.Zsivoczky-Farkas Györgyi utazása lehet realitás.

A többpróbázóknál 12-en meghívás alapján állhatnak rajthoz, a tavalyi szabadtéri vb-n hatodik magyar versenyző egyelőre tartalék. A vb-9. Krizsán Xénia inkább a nyárra koncentrál.

Egy hónappal az olimpia előtt Amszterdamban rendezik a szabadtéri Európa-bajnokságot, amely a legjobbak számára egyfajta tesztverseny lesz a riói játékokra. Spiriev Attila jelezte: az olimpián induló legjobbak közül mindenki rész vesz az Eb-n, amely az utánpótlás kort elhagyó atlétáknak is nagy jelentőségű lesz, mivel idén nem rendeznek U23-as Eb-t.

A magyar atléták közül eddig 17-en érték el az olimpiai szintet, ez 16 utazót jelent, mivel női maratonban négyen harcolták ki a részvétel jogát, de egy számban egy országból csak hárman állhatnak rajthoz. A sportigazgató szerint azonban még bővülhet a riói létszám.

„Például a maratoni szintes Papp Krisztina tízezer méteren is szintes lehet. Remélem, hogy összességében húszan utazhatnak. Ami nagy dolog lenne, mert megszüntették a B szinteket” – hangsúlyozta Spiriev Attila.

Kiemelte: cél, hogy a mostani csapat nagyobb legyen a londoni 17 fősnél, s a fiatalok közül is kerüljenek be az olimpikonok közé. Emellett azzal lenne elégedett, ha az olimpián legalább 3-4 magyar versenyző bejutna a 16 közé – 2012-ben, Londonban ez az olimpiai bajnok és idén is éremesélyes kalapácsvetőn, Pars Krisztiánon kívül senkinek sem sikerült.

 

Legfrissebb hírek

Csodák csodája: a magyar olimpiatörténet legnagyobb pillanatai – 1. rész, Hajós Alfréd

Egyéb egyéni
10 órája

Csodák csodája – az olimpiák legszebb pillanatai a Nemzeti Sporton és a Nemzeti Sportrádióban

Egyéb egyéni
2025.08.20. 13:41

Melyik sportágban szerezték a magyar sportolók a legtöbb aranyérmet egyetlen olimpián? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 10. rész

Egyéb egyéni
2025.08.18. 12:43

Olimpiai múzeum nyílt Rio de Janeiróban

Rio 2016
2025.08.16. 13:27

Los Angeles 2028: értékesítették két helyszín névhasználati jogát

Egyéb csapat
2025.08.15. 10:24

Melyik olimpiai bajnokunk szerepel az Üvegtigris című filmben? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 9. rész

Egyéb egyéni
2025.08.11. 17:39

Hány érmet szereztek a MOB elnökei? Nehéz kérdések az olimpiák történetéből – 8. rész

Egyéb egyéni
2025.08.04. 15:32

Több változást is hoz a Los Angeles-i olimpia a vízilabdasportban

Vízilabda
2025.07.30. 21:31
Ezek is érdekelhetik