Atlétika: a WADA szerint Diack a felelős a korrupcióért

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.01.14. 18:38
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) korábbi elnöke, Lamine Diack felelős a szervezetben kialakult összeesküvés és korrupció létrejöttéért a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) független vizsgálóbizottságának csütörtökön nyilvánosságra hozott jelentése szerint.

A testületet vezető Dick Pound a dokumentum ismertetésekor elmondta, úgy tűnik, hogy Diack az IAAF-en belül létrehozott egy „törvénytelen, nem hivatalos irányítási rendszert”. Kifejtette, hogy a gyanú szerint a korábbi sportvezető tudatában volt a zsarolásoknak és a csalásoknak.

„A korrupció be volt ágyazva a szervezetbe. Ezt nem lehet figyelmen kívül hagyni vagy elhessegetni azzal, hogy ez csupán az ő egyéni akciója volt” – mondta Pound, aki hozzátette, egyre inkább világossá válik a vizsgálat előrehaladtával, hogy az IAAF több tagja tisztában volt a kialakult helyzettel.

Pound hangsúlyozta, bízik abban, hogy az IAAF jelenlegi elnöke, Sebastian Coe képes a szükséges reformok lefolytatására.

„Óriási szükség van a szervezet jó hírének helyreállítására, és azt hiszem, senki nem alkalmasabb nála ennek levezetésére" – mondta Pound.

Az IAAF-et tavaly augusztusig irányító Diack ellen jelenleg is nyomoznak a francia hatóságok korrupció és pénzmosás gyanúja miatt. A vádak szerint a 82 éves szenegáli sportvezető megvesztegette Gabrielle Dolle-t, az IAAF korábbi doppingellenes igazgatóját, hogy késleltetve számoljon be az orosz sportolók doppingvétségeiről.

A Le Monde című francia napilap pedig úgy tudja, hogy Diack másfél millió eurót (471.4 millió forint) kért az Orosz Atlétikai Szövetségtől 2012-ben. Diack és több más IAAF-funkcionárius – köztük a fia – a gyanú szerint egymillió eurót (312 millió forint) fogadott el az oroszoktól azért, hogy atlétáik doppingügyei ne kerüljenek nyilvánosságra.

A botrány nyomán az IAAF november 13-án felfüggesztette orosz tagszövetségét, ami azt jelenti, hogy versenyzőik jelen állás szerint nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon szerepelhetnek, s ha a döntés nem változik, a nyári riói olimpián sem lehetnek ott.

Legfrissebb hírek

Döntés helyett újabb 3000 svájci frankot követel Kenderesi Tamáséktól a CAS – ítélet még mindig nincs

Úszás
2025.02.20. 09:13

Sinner megegyezett a WADA-val, három hónapig nem játszik

Tenisz
2025.02.15. 10:51

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Április 16-án kezdődik Jannik Sinner CAS-meghallgatása

Tenisz
2025.01.10. 17:22

Tiszeker Ágnes: Figyelni kell a doppingtilalmi listára és a holléti szabályra!

Egyéb egyéni
2025.01.09. 13:17

WADA: Hegyi Dóra ismét bekerült a sportolói bizottságába

Egyéb egyéni
2024.12.23. 13:43

WADA-állásfoglalást kér a szén-monoxid használata miatt az UCI

Kerékpár
2024.11.27. 14:21
Ezek is érdekelhetik