Dopping: gyorsított pályázat két oroszországi eseményért

Vágólapra másolva!
2015.12.03. 19:43
Címkék
Gyorsított pályázati eljárásban döntenek két Oroszországba tervezett jövő évi atlétikai verseny új helyszínéről, miután az orosz doppingbotrány miatt felfüggesztették az ország sportági szövetségének tagságát, így az nem rendezhet viadalokat.

A gyaloglók Csebokszáriba kiírt csapatvilágkupája, illetve a Kazanyba tervezett junior világbajnokság új helyszínéről január 7-én dönt a nemzetközi szövetség (IAAF) kongresszusa – áll a szervezet csütörtöki közleményében.

Az IAAF tagországai csütörtöktől nyújthatnak be pályázatot a két esemény megrendezésére, a döntést pedig azért gyorsítják fel, hogy a házigazdának elegendő idő álljon rendelkezésére az előkészületekre.

A tavaly decemberben kirobbant doppingbotrány nyomán az IAAF november 13-án felfüggesztette az orosz tagszövetségét, ez a rendezési jogok elvesztése mellett azt is jelenti, hogy az orosz atléták nemzetközi versenyeken nem vehetnek részt, csak hazai viadalokon, s amennyiben a döntés nem változik addig, a riói olimpián sem lehetnek ott. Az Orosz Atlétikai Szövetség nem fellebbezett a döntés ellen, elfogadta tagságának felfüggesztését, egyúttal jelezte, mindenben együttmûködik az IAAF által felállított öttagú ellenőrző testülettel, amelynek az oroszországi doppingellenes lépések megfigyelése a feladata.

Az oroszok ötkarikás részvétele ugyanakkor még nincs kizárva, meg nem erősített hírek szerint azonban az már biztossá vált, hogy a márciusi fedettpályás vb-n nem lehetnek ott az orosz atléták.

Legfrissebb hírek

Doppingvétség miatt négy évre eltiltották a kétszeres vb-ezüstérmes ukrán atlétát

Atlétika
2025.08.19. 19:09

Oroszország produkálta a legtöbb doppingvétséget 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.30. 12:04

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25
Ezek is érdekelhetik