Gyémánt Liga: Bolt nem indul Párizsban és Lausanne-ban

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.06.30. 18:30
A hatszoros olimpiai bajnok Usain Bolt az előzetes tervekkel szemben mégsem áll rajthoz az atlétikai Gyémánt Liga-sorozat párizsi és lausanne-i versenyén.

A sorozat szervezőinek keddi tájékoztatása szerint a jamaicai vágtázó bal lábának sérülése miatt mondta le a részvételt a szombaton, illetve jövő csütörtökön esedékes viadalon.

A 28 éves Bolt a múlt héten közölte, hogy nem indul 100 méteren a világbajnoki válogatónak számító jamaicai országos bajnokságon. A sprinternek címvédőként 100 és 200 méteren is biztos a helye a pekingi vb-csapatban, ám idén eddig gyenge formában versenyzett, 100-on nem tudott 10, míg 200-on 20 másodpercen belüli időt elérni.

Június 13-án 20.29 másodperces idővel győzött 200 méteren a New York-i GYL-versenyen, elmondása szerint ilyen rosszul még nem futott pályafutása során.

Legfrissebb hírek

Gyémánt Liga: Kipyegon tovább javította az 1500 méter világcsúcsát

Atlétika
Tegnap, 9:32

Gyémánt Liga: Chebet történelmi világcsúcsot futott női 5000 méteren

Atlétika
2025.07.05. 23:30

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

„Már nemcsak tartok valahová, hanem kezdek odaérni az európai elitbe” – Takács Boglárka

Atlétika
2025.06.21. 12:05

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
2025.06.20. 23:35

Gyémánt Liga: Duplantis megdöntötte saját világcsúcsát, először hazai földön – videó

Atlétika
2025.06.15. 20:12

Gyémánt Liga: Karsten Warholm világcsúcsot futott Oslóban

Atlétika
2025.06.12. 22:27

Két magyar atléta szerepelhet az amerikai egyetemi országos döntőben

Atlétika
2025.06.04. 12:05
Ezek is érdekelhetik