Téli dobó Európa-kupa: Pars győzött, Márton második lett

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.03.14. 19:39
Pars Krisztián győzött kalapácsvetésben, Márton Anita pedig második lett súlylökésben a portugáliai téli dobó Európa-kupa első napján.

Az olimpiai bajnok Pars, aki kisebb combizomhúzódással versenyzett, bizonyította, jó formában van: legnagyobb riválisát, a világbajnok Pawel Fajdeket is magabiztosan megelőzve – a viadal honlapja szerint – 79.24 méteres dobással végzett az élen.

Lengyel riválisa 76.19-cel lett második. Pars 77.55-tel kezdett, majd 77.31, aztán 75.92 méterre hajította a szert, negyedik dobásával pedig megnyerte a versenyt. Az ötödik kísérlete érvénytelen volt, végül hatodikra 78.64 métert dobott.

A 19.23 méteres országos csúccsal friss fedett pályás Európa-bajnok Márton az ötödik kísérletére elért 17.59 méteres lökéssel végzett a második helyen a 18.56-tal győztes Julija Leancjuk mögött. Fehérorosz riválisa egy hete, Prágában éppen mögötte lett második a tető alatti Eb-n. Márton az első három lökésével 17.24, 17.41, illetve 17.24 méterig jutott, ezek mellett pedig volt két érvénytelen kísérlete.

Nagy, 17 fős csapat képviseli Magyarországot a kétnapos leiriai Ek-n, amelyet Spiriev Attila, a hazai szövetség sportigazgatója előzőleg a felkészülés egy állomásának nevezett. A 17 magyar induló, illetve tíz további versenyző március 27-ig Portugáliában edzőtáborozik.

Legfrissebb hírek

Molnár Attila országos csúcsot döntve nyert 400 méteren a belgrádi fedett pályás versenyen

Atlétika
2025.01.29. 18:53

Az egykori ezüstlány már a világcsúcsra hajt – portré Keely Hodgkinsonról

Képes Sport
2025.01.15. 12:02

Pars Krisztián szögre akasztotta a kalapácsot

Atlétika
2025.01.11. 16:31

Befejezi pályafutását Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető

Atlétika
2024.11.16. 10:54

Krizsán Xénia és Halász Bence az év legjobb atlétája, elbúcsúztatták a visszavonuló Pars Krisztiánt

Atlétika
2024.11.15. 21:34

Rekord: kilencmillió dollárra nő a Gyémánt Liga pénzdíjazása

Atlétika
2024.09.18. 13:56

Márton Anita: Türelem vezet a nagy dobáshoz

Utánpótlássport
2024.09.11. 17:26

Tovább tart Tebogo jó formája, Ingebrigtsen ismét kikapott

Atlétika
2024.09.05. 22:55
Ezek is érdekelhetik