Atlétikai Eb: Kazi a futamában 4. lett, de így is elődöntős

NSO / MTINSO / MTI
Vágólapra másolva!
2014.08.12. 19:55
A zürichi atlétikai Európa-bajnokságon Kazi Tamás a futamában 1:48.05-ös idővel csak a negyedik helyen végzett, így egyenes ágon nem jutott be a 800 méter elődöntőjébe, de mivel a többi futamban lassabbak voltak a versenyzők, összetettben továbbment.

A Debreceni SC 29 éves futója, aki 1:45.37 perccel tartja az országos csúcsot, futamában az élre állt, és a második kör közepéig vezette a mezőnyt. Aztán hárman is elmentek mellett, őket a hajrában sem tudta befogni, azaz helyezéssel nem sikerült továbbjutnia. Viszont további négy futó idővel kerülhetett a szerda esti elődöntőbe, és az 1:48.05 perces eredménye ehhez elégnek bizonyult.

„Elhatároztam, hogy semmit sem bízok a véletlenre, azaz nemcsak sodródok az árral, s majd megpróbálok hajrázni, hanem inkább diktálom az iramot" – nyilatkozott az MTI-nek a szakállas, irokéz frizurás futó.

Kazi összesítésben a tizedik idővel került a szerda esti elődöntőbe.

Legfrissebb hírek

Atlétika: az Eb-kvalifikáció a tét a fedett pályás ob-n

Atlétika
2025.02.21. 10:13

Köszönte szépen! – Morvai Katalin publicisztikája

Atlétika
2025.02.10. 00:17

Kozák Luca akár gyerekvállalás mellett is felkészülne a 2028-as olimpiára

Atlétika
2025.01.24. 14:58

Az atlétikai Gyulai Memorial is szerepel az arany kategóriás sorozatban

Atlétika
2025.01.21. 16:44

Szabó Nóra szerint etióp ellenfele nélkül nem sikerült volna országos csúcsot futnia

Atlétika
2024.12.09. 14:27

Halász Bence: Aláírtam volna az eredményeimet, de még lehet mit fényesíteni rajtuk

Atlétika
2024.11.18. 18:17

Atlétika: az utolsó négyszáz méter döntött a New York-i Maratonin

Atlétika
2024.11.03. 20:25

Sebastian Coe reméli, hogy megtelik a tokiói stadion a 2025-ös atlétikai vb-n

Atlétika
2024.10.04. 15:55
Ezek is érdekelhetik