Atlétika: a nagy maratonikon szigorodnak a doppingszabályok

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.02.22. 15:51
Szigorúbb doppingszabályokat vezetnek be a hat viadalból álló maratonifutó világsorozatban (WMM), melyek által a doppingvétséget elkövető futóktól megtagadhatják vagy visszakövetelhetik majd rajtpénzeiket és pénzdíjaikat.

A világ hat legnagyobb versenyét, a tokióit, a bostonit, a londonit, a berlinit, a chicagóit és a New York-it magába foglaló WMM pénteken jelentette be a változásokat, két nappal az idei első, a sorozatban most debütáló tokiói versengés előtt.

A versenyzők szerződésének egységes, új pontja szerint a szervezők minden olyan atlétával szemben alkalmazhatják a büntetést, akit bármilyen okból – így többek között doppingvétség miatt – kizár vagy eredményét törli egy arra felhatalmazott testület. A WMM egyben azt is jelezte, hogy a jövőben doppingoláson ért futó nem kap meghívást többet a sorozat versenyeire.

A közlemény arra is kitért, hogy a rendezők az eddigieknél sokkal szigorúbb versenyen kívüli ellenőrzéseket szorgalmaznak Kenyában és Etiópiában, abban a két országban, melynek atlétái hosszú évek óta uralják a maratoni versenyeket.

Az utóbbi időszakban különösen a kenyai futókkal szemben merült fel a gyanú, azok után, hogy nyáron az ARD német televízió készített riportot a kenyai Rift Valley környéki edzőtáborokban elterjedt doppingolásról, s néhány napja Moses Kiptanui, a 3000 méteres akadályfutás háromszoros világbajnoka nyilatkozott úgy, hogy a kenyai táborokban tiltott szereket használnak.

Legfrissebb hírek

Emelkedett a doppingesetek száma 2021-ben és 2022-ben

Egyéb egyéni
2025.07.28. 14:45

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Fennakadt a doppingvizsgálaton a női maratoni futás világrekordere

Atlétika
2025.07.17. 20:08

Doppingvétség miatt két évig nem versenyezhet a kétszeres olimpiai bajnok üzbég tekvondós

Egyéb egyéni
2025.07.12. 13:03

A CAS szerint is ártatlan az olimpiai ezüstérmes francia vívó

Egyéb egyéni
2025.07.07. 17:31

Három hét alatt hatszáz doppingvizsgálat lesz a Tour de France-on

Kerékpár
2025.07.05. 12:05

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

Sífutó olimpiai bajnok bukott meg a doppingteszten

Téli sportok
2025.06.25. 20:25
Ezek is érdekelhetik