Atlétika: az ügyészség már nem nyomoz Pars Krisztián ellen

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2012.11.22. 19:37
A Szombathelyi Városi Ügyészség megszüntette a nyomozást Pars Krisztián olimpiai bajnok kalapácsvető ellen, mert nem tudták kétséget kizáróan bizonyítani, hogy a sportoló valóban bántalmazott egy postást – olvasható a nyugat.hu-n.

A hírportál csütörtöki cikkében idézték Szele Adriennt, a Vas Megyei Főügyészség szóvivőjét, aki azt közölte: a garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a városi ügyészség megszüntette, mert „a nyomozás során beszerzett bizonyítékok alapján kétséget kizárólag nem látta megállapíthatónak, hogy a garázdaság vétségét elkövette" a sportoló.

A szóvivő hozzátette: a könnyű testi sértés vétsége miatti magánvádas eljárásban a Szombathelyi Városi Bíróság az illetékes.

Pars Krisztián azt elismerte, hogy szóban felelősségre vonta a postást, a tettlegességet azonban tagadta.

A Vas Megyei Rendőr-főkapitányság múlt pénteken közölte, hogy a Szombathelyi Városi Rendőrkapitányság befejezte a Pars Krisztiánnal szembeni nyomozást, és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal küldte meg a Szombathelyi Városi Ügyészségnek.

Pars Krisztiánt a rendőrség garázdaság megalapozott gyanújával szeptember 21-én állította elő, és gyanúsítottként hallgatta ki. A rendőrség korábban azt közölte, hogy Pars Krisztián szóváltás után bántalmazott egy postai alkalmazottat, aki nyolc napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Legfrissebb hírek

Takács Boglárka: Ha összerakom az elejét, ebben még bőven lehet

Atlétika
1 órája

A kétszeres olimpiai bajnok kihagyja az atlétikai vb-t

Atlétika
2025.09.03. 12:47

Németh Zsanett először 70 méter felett!

Atlétika
2025.08.22. 10:11

Gyémánt Liga: Halász Bence simán első kalapácsvetésben Chorzówban

Atlétika
2025.08.16. 17:23

Halász Bence óriási egyéni csúccsal nyerte meg a Gyulai István Memorialt – videó

Atlétika
2025.08.12. 17:17

Halász Bence ismét 81 méter felett!

Atlétika
2025.08.08. 21:50

Gyulai Memorial: négy magyar győztes és számos csúcsdöntés

Atlétika
2025.08.08. 08:55

Micsoda dobás! Halász Bence majdnem egy méterrel megdöntötte az egyéni csúcsát – videó

Atlétika
2025.08.02. 20:35
Ezek is érdekelhetik