Atlétika: Alekna és 10 mp alatti százas sprinterek Budapesten

Vágólapra másolva!
2011.05.18. 12:39
Címkék
Kiváló diszkoszvetőink, Fazekas Róbert és Kővágó Zoltán július 30-án a Puskás-stadionban sorra kerülő Gyulai István-emlékversenyen vághat vissza Virgilijus Aleknának.

A 2004-es athéni olimpia diszkoszvető számának döntőjében ez a három sportoló vívott egymással nagy csatát, amelynek aztán az utóélete nagyobbat szólt, mint maga a verseny. A pályát Fazekas hagyta el győztesként, másnap viszont Aleknának ítélték oda az aranyérmet, Kővágó pedig egy helyet előre lépve második lett.

Az egyaránt kétszeres olimpiai és világbajnok Alekna eredménysoráról illik tudni, hogy 73.88 méteres dobásánál egyetlen nagyobbat jegyeztek fel eddig – Jürgen Schult 74.08-as világrekordját, még az NDK-s korszakban.

A dobóatlétán kívül ötkarikás és világbajnok futók érkezését jelentették be a budapesti viadal szervezői. Michael Frater ráadásul világcsúcstartó is, hiszen tagja volt a pekingi játékok 4x100-as fináléját 37.10-zel megnyerő jamaicai váltónak, 2009 óta pedig vb-címvédő is.

A 9.97-es egyéni legjobbjának köszönhetően ő lesz az egyik 10 mp-en belüli százas futó a Puskás-stadionban, egyik riválisa viszont csaknem egy tizeddel jobb nála – ugyanis az amerikai Darvis Patton is eljön, aki legjobbjaként 9.89-re volt képes. Döntőbe került a legutóbbi olimpián és világbajnokságon, a váltóval kétszeres vb-aranyérmes, egyéniben pedig vb-ezüstérmes 200-on.

A nagy nevek listája ezzel még nem zárult le, további klasszisokkal tárgyalnak a szervezők.

Legfrissebb hírek

F1: Verstappen úgy vezetett, mint egy isten – nemzetközi sajtóvisszhang

F1
18 perce

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
18 perce

Szoboszlai Dominik viaszfigurát kap a budapesti Madame Tussauds-ban

Magyar válogatott
35 perce

Gyász: elhunyt az NBA-meccsrekorder vezetőedző

Amerikai sportok
55 perce

Redzic Damir a vb-selejtezők előtt: Nagyon várom az összetartást, jó érzésekkel készülök

Magyar válogatott
1 órája

NB I: Blagojevics nem zárkózik el a visszatéréstől

Labdarúgó NB I
1 órája

Marozsán és Bondár is rontott a tenisz-világranglistán, Alcaraz újra az élen

Tenisz
1 órája

NB II: a vereség után előre hozzák az értékelést a Videotonnál, edzőváltás is lehet

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik