Atlétika: a világcsúcstartó Usain Bolt feszült idei debütálása előtt

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2011.05.25. 15:03
Csütörtökön a római atlétikai Gyémánt Liga-versenyen áll rajthoz először a szezonban Usain Bolt, aki állítása szerint pályafutása során először kicsit feszülten várja a versenyt.

A jamaicaiak háromszoros olimpiai és világbajnok „csodasprintere” nem véletlenül izgul az olaszországi fellépése előtt, ugyanis most először versenyez azóta, hogy tavaly augusztusban kikapott legnagyobb riválisától, az amerikai Tyson Gaytől 100 méteren.

„Be akarom bizonyítani az egész világnak, hogy továbbra is én vagyok a legjobb” – nyilatkozta a 100 és 200 méter világcsúcstartója, aki azt is elmondta, hogy a felkészülés során sikerült növelni az izomtömegét is, ezért jóval erősebbnek néz ki, mint korábban.

Bolt elsőre rögtön összemérheti sebességét honfitársával, a korábbi rekorder Asafa Powellel a klasszikus sprintszámban.

„Természetes, hogy ilyenkor feszült az ember, én is az vagyok – mondta Powell. – Ez lesz idén mindkettőnk számára az első igazi megmérettetés, ami előtt mindig idegesebb az ember. Most derül ki, hogy hol is tartunk, mennyire vagyunk jók, vagy esetleg elfelejtettünk-e futni.”

A férfi 100 méteres síkfutás mezőnyében a két jamaicai mellett ott lesz a táv francia Európa-bajnoka, Christophe Lemaitre, az első fehér futó, aki 10 mp-en belül teljesítette a 100-at.

Legfrissebb hírek

Világos Adriana az U23-as Eb-t is megnyerte, Spiller Tiziana korosztályos rekordot gyalogolt

Atlétika
2025.07.19. 20:39

Simán lefutották Lylest és Tebogót a londoni Gyémánt Liga-versenyen

Atlétika
2025.07.19. 17:27

Lyles visszavágott Tebogónak; Takács Boglárka nyolcadik lett a monacói Gyémánt Liga-viadalon

Atlétika
2025.07.11. 23:08

Gyémánt Liga: Kipyegon tovább javította az 1500 méter világcsúcsát

Atlétika
2025.07.06. 09:32

Gyémánt Liga: Chebet történelmi világcsúcsot futott női 5000 méteren

Atlétika
2025.07.05. 23:30

Néhány ponton múlhat az elitben maradás az atlétikai csapat Eb-n

Atlétika
2025.06.26. 07:01

„Már nemcsak tartok valahová, hanem kezdek odaérni az európai elitbe” – Takács Boglárka

Atlétika
2025.06.21. 12:05

Holloway ismét kikapott, óriási futás női 100 m gáton és férfi 1500-on Párizsban

Atlétika
2025.06.20. 23:35
Ezek is érdekelhetik