Atlétika: Gebrselassie New Yorkban bejelentette visszavonulását

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2010.11.07. 19:26
null
Gebrselassie szerint eljött az idő, hogy átadja helyét a fiataloknak (Fotó: Action Images, archív)
A vasárnapi, számára sikertelen New York Marathont követően bejelentette visszavonulását Haile Gerbselassie, a maratoni táv etióp világcsúcstartója, kétszeres olimpiai és többszörös világbajnok atléta.

 

"Visszavonulok, eljött az idő, hogy átadjam a helyem a fiataloknak" – nyilatkozta a 37 éves sztár a verseny után, melyet a táv felénél térdsérülés miatt volt kénytelen feladni.

Gebrselassie minden idők egyik legsikeresebb hosszútávfutója, pályán az 1996-os és 2000-es olimpián is győzni tudott 10.000 méteren, melyen négy vb-címet nyert (1993, 1995, 1997, 1999).

"Eddig soha nem gondoltam a visszavonulásra, most először. A mai az a nap – mondta "Gebre". – Nagyon keményen dolgoztam azért, hogy ma nyerhessek, de nem működött a dolog. Mostantól szeretnék valami mást csinálni."

A maraton rekordját, a 2:03:59 órás időt 2008 szeptemberében érte el Berlinben, ahol egy évvel korábban 2:04:27 órára javította Paul Tergat csúcsát (2:04:55 ó).

Gebrselassie pályafutása során összesen 27 (hivatalos és nem hivatalos) világrekordot futott, a maratoni mellett többek között az 5000 és 10.000, illetve a félmaratoni legjobb eredményét is birtokolta korábban. Pályán a négy szabadtéri vb-elsősége mellett 1500 és 3000 méteren összesen négyszer győzött (3000 m: 1999, 2001, 2003, 1500: 1999) fedettpályán, utcán pedig 2001-ben volt világbajnok.

Legfrissebb hírek

Atlétika: Gebrselassie lemondott az elnöki posztról

Atlétika
2018.11.12. 22:07

Atlétika: visszavonult a legendás hosszútávfutó

Atlétika
2015.05.11. 08:09

Atlétika: Gebre megdöntené a maratoni veteránrekordját

Atlétika
2014.02.04. 17:01

Értékéhez képest alulhájpolt etióp futózseni

Sportnaptár
2012.06.08. 08:39

Maratoni menetek a leggyorsabb városban

Sportnaptár
2011.09.30. 08:52

Atlétika: áprilisban Bécsben fut félmaratonit Haile Gebrselassie

Atlétika
2010.12.21. 11:40

Atlétika: Gebrselassie szeretne részt venni a londoni olimpián

Atlétika
2010.11.20. 09:20

Atlétika: Gebreselassie februárban már rajthoz áll a Tokió Marathonon

Atlétika
2010.11.18. 22:48
Ezek is érdekelhetik