Értékéhez képest alulhájpolt etióp futózseni

A nemzetközi szaksajtó és a szakemberek nyolc éve ilyenkor egybehangzóan állították, a világ valaha volt legnagyobb hosszútávfutó-tehetségének karrierje szökken szárba a szemünk láttára. Ha hat mezeifutó-világbajnoki címe, az előző évi párizsi vb-n aratott 10 000 méteres diadala, valamint a frissiben felállított 5000-es és 10000-es világcsúcsa sem lett volna elég a vélemény indoklásához, álljanak itt Haile Gebrselassie szavai.

„Ez a fiú sokkal többet érhet el atlétikai pályafutása során, mint én”, mondta ezt az etiópok nemzeti hőse, a hosszabbik táv kétszeres olimpiai (1996, 2000) és négyszeres világbajnoka – nem tévedés, 2001-ben, vagyis három évvel azelőtt, hogy elvesztette a rekordjait!

Akkoriban egy rendkívül tehetséges, ám az ifjúsági és junior-vb-n is „csak" ezüstig jutó 19 éves fiúról tudtunk, aki ugyanakkor nagy meglepetésre második lett a felnőttek között a mezeifutó-vb-n, és minden idők legnagyobb különbségű győzelmét aratta a juniorok között az oostendei mezőn. Ráadásul a pályaversenyeit nem kísérte szerencse. 2001-ben a római Golden League-viadal előtt komoly gyomorproblémákkal küszködött, így elbukta az etiópoknál világbajnoki válogatónak számító megméretést.

2002 márciusában tapasztalhatta meg először a sportág, hogy mire képes Bekele, ha teljesen rendben van. A dublini lóversenypálya mocsarában úgy viharzott el a végletekig elgyötört kenyaiak elől, mintha egyedül ő tudta volna, hová kell lépnie, hogy száraz fűcsomókat találjon. Majd a négy kilométer után másnap a klasszikus számban, 12 kilométeren is legyőzte a kenyai armadát, holott a duplázás korábban senkinek sem sikerült.

A világ atlétikája már várta, hogy Bekele a felnőttek között is bemutatkozzon a pályaversenyeken. Csakhogy egész nyáron a fájó Achilles-inát kezeltette, az a szezon szinte kimaradt az életéből. Augusztus 24-én, Brüsszelben mutathatta meg a tudását, és rögtön juniorvilágcsúcsot futott 3000 méteren.

A hatgyermekes farmercsalád második sarjának – aki ugyanabban a városban született, mint a női hosszútávfutásban meghatározónak számító Dibaba nővérek, illetve unokatestvérük, Derartu Tulu – attól kezdve szinte egyetlen diadalmenet lett az élete.

Következett az újabb mezeifutó-vb-n elért dupla 2003-ban. Lausanne-ban aratott kettős győzelme után a kenyaiak edzője lemondóan csak annyit jegyzett meg, hogy hiába próbáltak bármilyen taktikát kidolgozni Bekele felülmúlására, az etióp klasszisokkal jobb volt, mint ők. „Alábecsültük a képességeit" – legyintett Mike Kosgei, aki már akkor sejthette, mire számíthat az elkövetkező években.

A 2003-as vb-n aratott 10 000 méteres győzelem valódi mestermunka volt. Igaz, hogy a francia fővárosban a csapattársak a végsőkig segítették őt is, ám a hajrában csak magára számíthatott Gebrselassie-val szemben – de akkor először jobbnak bizonyult a mesternél.

(Akiről azért el kell mondani, hogy addigra éppen elmúlt harminc, és a négy nagy világbajnoki sikerét a kilencvenes években aratta zsinórban, 2001-ben viszont már csupán harmadik lett, és nem Bekele miatt; másrészt a negyedik fedett pályás világbajnoki aranyára, ha rövidebb távon és más mezőnyben is, de még jó volt az aktuális esztendő elején).

Az utódjelölt a párizsi győzelme után megszerezte a jogosítványát – nehogy úgy járjon, mint neves elődje. Mint ismert, Gebre az első világbajnoki győzelmeit követően – mint minden bajnok – egy Mercedest kapott az esemény egyik fő támogatójától, ám vezetői engedély híján otthon, a garázsban nézegette az egyre gyarapodó gépjárműparkját...

Az igazi hatalomátvételt persze az ötkarikás játékok megnyerésével lehetett szentesíteni, s az még hátravolt, de az előjelek azt mutatták, hogy a feltörekvő ifjúság elsöpri majd a legendát. 2004 telén Bekele élete második fedett pályás versenyén világcsúcsot futott 5000 méteren. Gebrének végig kellett néznie mindezt, majd néhány perccel később elbukta a saját rekordkísérletét 3000 méteren Birminghamben.

Bekelének ezután ismét a mezőn volt némi elintéznivalója. Brüsszelben szokás szerint besöpörte a két aranyat, és gőzerővel készült a nyári szezonra. Május 8-án egy számára lassú iramú futással megnyerte az etióp bajnokság 5000 méteres számát, majd 31-én Hengelóban – képletesen – végleg megkezdte Gebrselassie szobrának ledöntését.

A holland erőpróbán ugyanis bekövetkezett, amire már sokan számítottak. A Kenny becenévre hallgató futó két másodperccel gyorsabb volt, mint honfitársa hat évvel azelőtt, amikor a rekordját elérte. Az igazi kérdést persze nem az jelentette, ki a jobb 5000-en. A választ sokkal inkább arra vártuk, mit tud 10 000 méteren, amelyen az erejüket összemérni tervezték az olimpián.

Nos, 2004. június 8-án Ostravában minden kiderült. Bekele nyulai még féltávig sem voltak képesek a világcsúcshoz szükséges tempót diktálva vezetni. Az etiópnak 4000 méter megtétele után elfogyott a türelme Martin Keinóval szemben, és otthagyta a kenyait. Jó oka volt ezt tenni, hiszen ekkor már hat másodpercre nőtt a hátránya Gebre világcsúcs-részidejével szemben.

Ô azonban jól láthatóan könnyedén, erőlködés nélkül dolgozta le ezt kilométerről kilométerre, és 2000 méterrel a vége előtt már a mentora előtt járt. A kommentátorok ezt látván biztosra vették a rekordot, és az utolsó ezren – amikor mellesleg a 2001-es vb-győztes Charles Kamathit is lekörözte... – 2:21.96 percet mértek neki.

Csak összehasonlításul: Noah Ngeny 1000 méteres világcsúcsa éppen 10 másodperccel volt gyorsabb ennél, a kenyainak viszont nem kellett előtte másik kilenc kilométert megtennie, hasonló tempóban... Az 50 ezer dolláros csekk méltán járt Bekelének.

Athénban pedig elsősorban a megdicsőülés, immár az egész világ szeme előtt. Ez volt az a verseny, amelyen az előtte sérüléssel bajlódó Gebrselassie nem bírta az etiópok által diktált iramot, amikor már két „idegen" riválisuk kivételével mindenki mást leszakítottak, és bár honfitársai, amint észrevették, hogy lemarad, kétségbeesve nézegettek hátra és saját helyezésüket kockára téve lassítottak, ez sem segített, Gebre nem tudott megújulni.

A többieknek így ezer méterrel a cél előtt nem volt más választásuk, újabb sebességre kapcsolva otthagyták (végül ötödik lett), s persze az aranyat magabiztosan szerezte meg Bekele. Akit tehát hivatalosan is a legjobb hosszútávfutóvá koronáztak – egy utolsó pofont azonban még neki is el kellett viselnie néhány nappal később, noha azt megalázónak véletlenül sem lehetne nevezni: 5000 méteren az 1500 méter nyertese és egyben élő legendája, a marokkói Hisam El-Gerrúzs lehajrázta, s ezzel fantasztikus módon búcsúzott az atlétika elitjétől.

Bekele pedig a következő két esztendőben újra duplázott a mezeifutó-vb-ken, míg a 2005-ös és 2007-es „normál" világbajnokságon őrizte a trónját 10000 méteren (amelynek rekordján amúgy hét éve augusztus 26-án Brüsszelben tovább javított), sőt a kettő között tett egy sikeres kirándulást teremben is, ahol 3000-en lett első (csak a fedett pályás diadalok számában marad el az időközben maratonira váltó és ott is világcsúcsokat futó Gebrétől).

A második olimpiája előtti esztendeje egyébként rosszul kezdődött, ám boldogan végződött, és mint később kiderült, az utóbbi lelkiállapotot vitte magával a folytatásra is: az év elején a kenyai Mombasában sok más indulóhoz hasonlóan kifogott rajta is a rendkívüli forróság és magas páratartalom, így a mezei vb-n lehagyta őt az eritreai Zersenay Tadese, majd fel is adta – 2002 óta dédelgetett veretlensége elvesztésének a helyiek borzasztóan örültek, még ha nem is egy saját indulójuk törlesztett valamit a sok kudarcukért...

2007 végén viszont Bekele feleségül vett egy hazájabeli filmszínésznőt – a nyelvtörők barátainak kedvéért: Danavit Gebregziabher a hölgy neve –, majd 2008 elején is ünnepelhetett: Edinburgh-ban ismét ő bizonyult a legjobbnak 12 kilométeren, amivel egyedüli csúcstartóvá (hat elsőség) lépett elő a mezei vb-k történetében, és ha ehhez hozzávesszük az öt 4 km-es sikerét, meg az egyebeket (például a csapattagként elérteket), akkor 16-ig jutott, ami szintén páratlan.

A tereptől ezzel elköszönt, Pekingben pedig óriási tempójú záró köreivel összehozta azt a duplát – az 5000 és a 10000 együttes megnyerését –, ami korábban olyan nagyságoknak sikerült csak olimpián, mint Hannes Kolehmainen (1912), a cseh Emil Zátopek (1952), a szovjet Vlagyimir Kuc (1956), egy újabb finn, Lasse Virén (1972, 1976) és a szintén etióp Miruts Yifter (1980).

Abban viszont ő a legelső, hogy egyazon vb-n is mindkét számban diadalmaskodni tudott (a hosszabbik távon sorozatban negyedszer!). Amikor 2009-ben Berlinben véghez vitte egyedülálló tettét, a nemzetközi szövetség műsorközlője is úgy fogalmazott, ahogy sok évvel korábban mások megjósolták: valószínűleg minden idők legnagyobb hosszútávfutóját láthattuk.

Ez persze nehezen eldönthető a legendás elődökre (köztük a még nem említett, kilencszeres ötkarikás bajok Paavo Nurmira) tekintettel, ám Bekelének még van esélye tovább javítani a mérlegén, amellyel már most is túlszárnyalta Gebrselassiét. Nem lesz könnyű dolga, hiszen a 2010-es éve ráment egy fáradásos törésre, és mire a 2011-es vb-n elindult, már két esztendeje nem szerepelt pályán – tíz körrel a vége előtt fel is adta a 10000-et, míg az 5000-et el sem vállalta. Ezen kívül is akadtak csúnya vereségei, néhány jó teljesítmény mellett.

Azaz cseppet sem biztos, hogy idén, harmadik szereplésekor tovább tart majd az olimpiai diadalmenete, ám életkora alapján (szerdán lesz harminc) és őt ismerve messzemenő hiba lenne leírni. Inkább az a szomorú, hogy sokan pont őt nem ismerik, például Gebréhez képest, akinek sokkal jobb a PR-ja, a marketingje, vagy nevezzük, ahogy akarjuk.

Ennek nyilván oka az is, hogy visszahúzódó(bb) természetű és interjúkat sem nagyon szeret adni. Mi viszont ne a médiaszereplései alapján ítéljük meg, hanem szakmailag, ezért figyeljünk inkább korunk (másik) legnagyobb atlétasztárjára, a sprinterkirály Usain Boltra, aki szerint Kenenisa Bekele eredményei nem kapták meg azt az elismerést és visszhangot, amelyet megérdemelnének. Ő csak meg tudja ítélni, ki az, akinek valóban kijárna...