Egyesült Államok: Marion Jones kosarasként szeretné folytatni

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.12.01. 10:41
Címkék
Európában, majd jövőre az észak-amerikai profiligában (WNBA) szeretne kosarazni Marion Jones, az amerikaiak botrányos előéletű sprintere.

Dan Hughes, a WNBA-beli San Antonio Silver Stars vezetőedzője hétfőn megerősítette, hogy a 34 éves atléta – akit tavaly szeptemberben engedtek ki a börtönből – október óta a csapat edzéseit látogatja.

„Érdekes kirándulás lenne, több fiatalhoz eljuthatna az üzenetem, és kaphatnék egy második esélyt – jelentette ki Jones, aki 1994-ben kosaras bajnoki címet nyert az Észak-karolinai Egyetem diákjaként. – A télen Európában játszanék, majd szeretnék pályára lépni a nyár elején rajtoló WNBA-ben is."

A világbajnok kétgyermekes anya 2007 októberében vallotta be, hogy 1999 és 2001 között doppingszereket használt. Ezt követően elvették a sydneyi olimpián nyert három arany- és két bronzérmét, majd tavaly januárban bebörtönözték hamis tanúzásért, csekkhamisításért és tiltott szerekkel való visszaélésért.

Legfrissebb hírek

Lemarad az éremről a magyar női válogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
9 perce

Saldanha távozik az FTC-től, az Arab Emírségekben folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Három aranyérmet szerzett pénteken a Danubius Nemzeti Hajós Egylet az evezős ob-n

Egyéb egyéni
54 perce

„Azt szoktam mondani: nagyon sok helyről hívtak, hogy nem kellek” – Horváth Ferenc a jelenlegi helyzetéről

Labdarúgó NB I
1 órája

Összejött az álomdöntő! Alcaraz a Djokovicsot kiejtő Sinnerrel vívja a wimbledoni finálét

Tenisz
1 órája

Kajak-kenu: az Eb-aranyak után már csak a vb-re fókuszál Mircse Iván

Utánpótlássport
1 órája

Az UEFA visszasorolta a Crystal Palace-t az Európa-ligából a Konferencialigába

Európa-liga
2 órája

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik