Peking 2008: visszaveszik a középtávfutó Ramzi aranyérmét

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2009.11.18. 15:08
Címkék
Doppingvétség miatt elveszik Rasid Ramzi bahreini középtávfutó aranyérmét, amelyet a tavalyi pekingi olimpia 1500 méteres versenyszámában nyert meg.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) szerdán jelenti be hivatalosan a döntést. Ramzi az eritropoetin (EPO) harmadik generációs változatával, a CERA-val akadt fenn az ellenőrzésen. A 29 esztendős atléta két évre szóló eltiltásra számíthat a Nemzetközi Atlétikai Szövetségtől (IAAF).Kedden az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) bejelentette, hogy a NOB-tól kapott tájékoztatás alapján doppingvétség miatt elveszik Davide Rebellin országúti kerékpáros ezüstérmét, amelyet a pekingi ötkarikás játékok mezőnyversenyében szerzett, ezen felül vissza kell fizetnie az eredményéért kapott 75 ezer eurós pénzjutalmat is. Rebellin az első olasz sportoló, akit doppingolás miatt fosztanak meg olimpiai érmétől.A pekingi minták idei újraelemzésekor öten akadtak fenn a CERA-val: Ramzi és Rebellin mellett a kerékpáros német Stefan Schumacher, a gyalogló görög Atanazia Cumeleka és a középtávfutó horvát Vanja Perisic.A NOB 948 pekingi mintát vizsgáltatott meg újra, miután az ötkarikás játékokat követően sikerült kifejleszteni egy olyan módszert, amellyel ki lehet mutatni a CERA-t is. A tavaly augusztusi olimpián kilenc sportoló és hat versenyló szervezetében találtak tiltott szert.
Legfrissebb hírek

Felkészülés: döntetlent játszott osztrák ellenfelével a DVTK

Labdarúgó NB I
16 perce

Neszmély Boglárka: A meccs közben nem foglalkoztunk az állással

Vizes vb 2025
34 perce

Kosárlabda: szombaton rajtol a brnói U19-es leány-világbajnokság

Utánpótlássport
40 perce

Elődöntős a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Az MLSZ közzétette az NB II következő idényének részletes őszi menetrendjét

Labdarúgó NB II
1 órája

Női kézi: Kazai Anita mégis Mosonmagyaróvárra igazol

Kézilabda
1 órája

Vízilabda: legyőzte a görögöket, Eb-elődöntős az U16-os fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

Wimbledon: négy szettben nyerve döntőbe jutott a címvédő férfi egyesben

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik