Atlétika: vita a nemekről a Nemzetközi Atlétikai Szövetségben

Vágólapra másolva!
2009.10.11. 06:46
Címkék
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) hétfőtől arra a kérdésre keresi a választ, milyen kritériumok alapján határozható meg, ki a férfi és ki a nő.

Pierre Weiss IAAF-főtitkár úgy véli, hogy a szövetség orvosi és jogi bizottságának vitasorozata akár egy évig is elhúzódhat, mire eredményre jutnak.

„A NOB koppenhágai ülésén más szövetségek vezetőit is megkérdeztem arról, tudnak-e világos választ adni arra a kérdésre, hogy ki tekinthető nőnek és ki férfinak, de egyértelmű feleletet senkitől sem kaptam" – fogalmazott a sportvezető.

A már tengerikígyó hosszúságúra dagadó vitát az robbantotta ki, hogy a berlini vb-n női 800 m-en aranyérmes dél-afrikai Caster Semenyával kapcsolatban férfias külseje, illetve mély hangja miatt felvetődött a gyanú, hogy hermafrodita.

A nemzetközi szövetség november 20-án vagy 21-én dönt Semenya sorsáról, aki a főtitkár szerint talán nem száz százalékig nő, és előnye is származhatott az esetleges interszexualitásából. Weiss nevek említése nélkül kifejtette, 2005 óta nyolc női sportoló nemét ellenőrizte az IAAF, és négyüket felszólította pályafutásuk befejezésére.

Legfrissebb hírek

A Brentford-hálózatnak adta kölcsön kapusát az MTK – hivatalos

Labdarúgó NB I
9 perce

F1 75: amerikai siker a tömegkarambol után újraindított futamon

F1
24 perce

„Esküszöm, nem hajtottak gyorsan” – a szemtanúk Jotáék balesetéről

Angol labdarúgás
34 perce

Megszületett az egyezség az arab kérővel Saldanha klubváltásáról – sajtóhír

Labdarúgó NB I
36 perce

Vida Máté: Nem felejtettem el futballozni

Labdarúgó NB II
38 perce

Horvát támadó középpályással erősített a Diósgyőr – hivatalos

Labdarúgó NB I
38 perce

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
52 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik