Azt már a remek pekingi szereplés is mutatta, hogy a brit csapat szisztematikusan készül a 2012-es londoni olimpiára, most pedig pénzt, paripát, fegyvert nem sajnálva Jamaicába mennek, hogy segítséget kérjenek meglehetősen leszereplő sprintereiknek. A Brit Atlétikai Szövetség Usain Bolt edzőjét, Glen Millst akarja felkérni, hogy segítsen felkészülni a futóknak. Ha a megegyezés létrejön, a brit sprinterek is megismerhetik az elhíresült yamgyökér, no meg a házi lekvár titkát…

Fotó: MTI/EPA
Utána fut a világ: Usain Bolt titkát most a brit sprinterek is eltanulnák

Fotó: MTI/EPA
Utána fut a világ: Usain Bolt titkát most a brit sprinterek is eltanulnák
GLEN MILLS
A világ egyik legjobb, jelenleg mindenképpen a legkeresettebb sprinter-edzője, a jamaicai olimpiai atlétikai csapat főnöke. A hetvenes évek óta elismert edző, jamaicai és karibi atlétákkal egyaránt dolgozott, többek között a világbajnok Kim Collins trénere is volt. 2004 óta irányítja Usain Bolt felkészülését, úgy véli, a Pekingben három aranyat nyerő klasszis akár 9.52-t is futhat.
A teljesítményigazgató Dave Collins hétfőn megkapta az „elbocsátó szép üzenetet”, megürülő posztjára pedig vezetőedzőként pedig a holland Charles van Commenee kerülhet.
„Dave nagyon jó munkát végzett a szervezeti felépítés megváltoztatásában, de a szervezet önmagában nem nyer érmeket. Január óta mondom, hogy a teljesítményigazgató pozíciója túl átfogó, inkább egy kitűnő vezetőedző kellene az atléták mellé” – nyilatkozta Niels de Vos, a UKA főnöke.
Nem ez lesz az egyetlen változás: a sprinterek szereplésével elégedetlen britek Glen Millshez, Usain Bolt edzőjéhez akarnak fordulni, és arra is hajlandóak, hogy Kingstonba küldjenek fiatal futókat.
Jamaica nagy hangsúlyt fektet a trénerek képzésére – a St. Catherine-i Foster College az egyik legjobb szakmai műhelyük –, és a britek úgy gondolják, ha Mills Usain Boltból csodafutót tudott faragni, az ő sprintereiket is éremesélyessé teheti.
A UKA tisztségviselői már tárgyaltak is a jamaicaiakkal, és a Guardian információi szerint edzők és atléták egyaránt hosszabb időre Kingstonba mehetnek, hogy ott csiszolják tudásukat.
Ami azt illeti, van min javítani: olimpiai döntőben utoljára 2000-ben voltak brit sprinterek, éremre pedig Linford Christie 1992-es aranya óta hiába várnak.
Ki tudja? Lehet, hogy a yamgyökér nekik is segít.
A DICSŐ MÚLT… (BRIT ÉRMESEK FÉRFI 100 MÉTEREN)
1900 | 3. Stanley Royley |
1908 | 1. Reggie Walker |
1920 | 3. Harry Edward |
1928 | 2. Jack London |
1952 | 3. Emmanuel McDonald Bailey |
1960 | 3. Peter Radford |
1980 | 1. Alan Wells |
1988 | 2. Linford Christie |
1992 | 1. Linford Christie |
…ÉS A JELEN
1996 | 8. Linford Christie (kizárták) |
2000 | 4. Dwain Chambers |
2004 | két elődöntős |
2008 | egy elődöntős |
Legfrissebb hírek

Vb-selejtezők: Jamaica a csoportja élére állt
Foci vb 2026
2025.10.15. 08:34

Billie Jean King-kupa: elődöntőben a britek
Tenisz
2024.11.18. 09:23

Lovaggá ütötték Mark Cavendisht
Kerékpár
2024.10.02. 14:13
Ezek is érdekelhetik