Arsene Wenger nagyinterjút adott a BBC-nek (Fotó: AFP)

 

 

Az „ágyúsokat” 22 éven át irányító francia tréner nem köntörfalazott: úgy véli, hogy az Arsenal és Özil is sokat veszít a kialakult helyzettel – mint ismert, a német középpályás az idényben eddig egyetlen percet sem játszott tétmérkőzésen, Mikel Arteta pedig nem is nevezte a játékost az alakulat Európa-liga-keretébe. 

„Úgy érzem, jelenleg elpazarolja az éveit. Először is azért vélem így, mert abban a korban van még, amikor a játékosok a legjobban képesek teljesíteni – vágott bele Arsene Wenger.  De pazarlás ez a klub részéről is, mert Özil szupertehetség, aki hihetetlenül kreatív, bármikor képes kiosztani egy »gyilkos« passzt. A mai labdarúgásban a gyors kontrák és a gyors váltakozások játsszák a főszerepet, emiatt olyan futballistákat raknak ki a csapatból, mint Özil, de ne felejtsük el, hogy kiről van szó: ő egy világbajnok, aki a Real Madridnál is megfordult. Özil rekordot döntött az asszisztokat tekintve, úgyhogy meg kellene találni a módját, hogy ismét szerepelhessen.”

Wenger szót ejtett Artetáról is. 

„Ami őt illeti, minden megvan benne, hogy kiváló menedzser legyen, teszem hozzá, több korábbi játékosomban is ott voltak a szükséges képességek. Időt kell adnunk nekik, hadd végezzék a munkájukat, és úgy, ahogyan ők azt szeretnék. Arteta intelligens, erős karakter, aki nagy szenvedéllyel dolgozik, ráadásul úgy hiszem, hogy a megfelelő személyek segítik őt.”

A jelenleg sportvezetőként tevékenykedő szakember természetesen beszélt a múltról is. 

Az Arsenalnál eltöltött időszakom második felére talán még büszkébb vagyok, mint az első évekre. Azért, mert az első felében könnyebb dolgom volt, aztán viszont keményebbé vált a helyzet, a második felében ténylegesen tesztelve voltak a képességeim. Büszke vagyok rá, hogy egy ilyen hosszú korszakon át szolgálhattam a klubot.” 

Wenger elmondta, utólag visszatekintve a Real Madridhoz volt a legközelebb – az arsenalos évei alatt kétszer is elutasította a „királyi gárda” ajánlatát, de nemet mondott a Bayern München, a Juventus, a PSG és a Manchester United megkeresésére is. 

„Nem sok ember utasítja el kétszer is a madridiakat, főleg nem egy olyan gárda kedvéért, amelynek nincsenek meg az erőforrásai ahhoz, hogy bajnokságot nyerjen. Én viszont úgy voltam vele, ha már eldöntöttem, hogy az Arsenallal megpróbálom sikerrel venni az akadályokat, akkor kitartok a végsőkig. Nekem a személyiségem része az, hogy sokáig maradok egy alakulatnál.” 

A francia szakembert néhány „kútba esett” tervéről, átigazolásáról is megkérdezték.

„Persze, én is gondolkoztam olykor, mi lenne, ha. Például ha Cristiano Ronaldo Henryval, Bergkamppal, Piresszel vagy Wiltorddal játszott volna együtt nálam. Talán 200 gólt is szereztünk volna egy idényben! Olykor megbánod, hogy nem döntöttél elég gyorsan, netán nem tudtad elég gyorsan megteremteni az anyagi követelményeket egy transzferhez, emiatt pedig el kellett engedned a Chelsea-hez, az MU-hoz vagy a Liverpoolhoz a kiszemelt futballistát. Szerintem mindegyik klubnak sok hasonló története van.”

Wenger elmondta továbbá, hogy szerinte nincsen gond a VAR-rendszerrel, ugyanis a statisztikák alátámasztják: a helyes ítéletek aránya 84 százalékról 95 százalékra nőtt.

„A statisztika egy dolog, a másik viszont az, hogy pusztán egy ember nem tudja meghozni ezeket a döntéseket. Igen, a VAR néha lassítja a játékot, de úgy gondolom, hogy ha ismét nélküle menne a labdarúgás, akkor az embereknek hiányozna és vissza akarnák hozni. Tavaly például a lesszabályt nem akarták elfogadni, most senkinek egy szava sincs erre. Ez nem a pénzről szól, egyszerűen arról, hogy helyes döntéseket és ítéleteket szeretnénk.”