PL: Mourinhót a Liverpool sérültjeiről kérdezték, nem fogta vissza magát

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2020.12.16. 11:29
Szerda este összecsap egymással a Liverpool és a Tottenham, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) tabellájának első két helyezettje. Közülük jobb gólkülönbségének köszönhetően az utóbbi az éllovas, amit sokan azzal magyaráznak, hogy a címvédő liverpooliaknál rengeteg a sérült. A Tottenham vezetőedzője, José Mourinho kitért az ellenfél hiányzóira, és ezúttal is rá jellemző választ adott.

José Mourinho ezúttal sem hazudtolta meg önmagát (Fotó: AFP)
José Mourinho ezúttal sem hazudtolta meg önmagát (Fotó: AFP)
José Mourinho ezúttal sem hazudtolta meg önmagát (Fotó: AFP)
José Mourinho ezúttal sem hazudtolta meg önmagát (Fotó: AFP)
José Mourinho ezúttal sem hazudtolta meg önmagát (Fotó: AFP)

A Liverpool és a Tottenham is 25 pontot szerzett eddig a Premier League 2020–2021-es idényében 12 fordulót követően, szerda (ma) este azonban egymással találkoznak, így a győztes három ponttal elléphet riválisától.

A címvédőnél az új évad kezdete óta rengeteg sérüléssel bajlódnak, jelenleg Thiago Alcántara, Joe Gomez, Diogo Jota, Konsztasz Cimikasz, Xherdan Shaqiri, James Milner és Virgil van Dijk sem bevethető, Naby Keita és Joel Matip játéka pedig egyelőre kérdéses.

A mérkőzés előtti sajtótájékoztatón meg is kérdezték a vendégek vezetőedzőjét, José Mourinhót, hogy mit gondol a Liverpoolt sújtó sérüléshullámról, amire ő önmagához hű választ adott.

Allison nem sérült. Alexander-Arnold nem sérült. Matip? Azt hiszem, hogy játszani fog. Fabinho nem sérült. Robertson nem sérült. Henderson nem sérült. Wijnaldum nem sérült. Szalah nem sérült. Firmino nem sérült, és Mané sem az. Van Dijk valóban sérült, és ő egy kiváló játékos, efelől semmi kétség, de adjatok egy listát a Liverpool sérültjeiről, és hasonlítsátok össze a legjobb liverpooli kezdővel...” – kezdte Mourinho.

„Tudok nektek mondani tíz sérültet a Tottenhamből is. Az U16-os csapatunkban két játékos sérült, az U21-esben szintén kettő, az U23-asban pedig három, ráadásul Lamela és Tanganga sem bevethető, máris megvan a tíz játékos” – tette hozzá a portugál.

 


 

A mérkőzés előtt természetesen a liverpooliak trénere, Jürgen Klopp is megszólalt, akit José Mourinhóról és a kettejük csatájáról is faggattak.

Ez nem egy José–Jürgen meccs lesz, nem egymással mérkőzünk meg egy az egy ellen. Szerda este két kiváló csapat csak össze egymással, ezen van a hangsúly, nem rajtunk. Ettől független várom a találkozást Joséval, mert egy ideje már nem láttam, csak a közösségi médiában” – mondta Klopp.

ANGOL PREMIER LEAGUE

13. FORDULÓ
19.00:
Arsenal–Southampton (Tv: Spíler1)
19.00: Leeds United–Newcastle United (Tv: Digi Sport2)
19.00: Leicester City–Everton (Tv: Spíler2)
21.00: Fulham–Brighton
21.00: Liverpool–Tottenham (Tv: Digi Sport2) – élőben az NSO-n!
21.00: West Ham United–Crystal Palace (Tv: Spíler1)

AZ ÁLLÁS
1. Tottenham1274124–10+1425
2. Liverpool1274127–18+925
3. Leicester City128424–15+924
4. Southampton1272324–17+723
5. Chelsea1364326–14+1222
6. Manchester City1255218–12+620
7. West Ham1262420–15+520
8. Everton1262421–18+320
9. Manchester United1162319–17+220
10. Wolverhampton1362513–17–420
11. Aston Villa106421–13+818
12. Crystal Palace1252518–17+117
13. Newcastle1152414–16–217
14. Leeds United1242617–22–514
15. Arsenal1241710–15–513
16. Brighton & Hove Albion1224615–21–610
17. Burnley112366–18–129
18. Fulham1222812–22–108
19. West Brom1314810–26–167
20. Sheffield United121115–21–161

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik