PL: bocsánatot kért az Evertontól a bírói testület vezetője

L. M., K. T. I.L. M., K. T. I.
Vágólapra másolva!
2022.03.01. 16:26
null
Napokkal később is tart a vita az Everton és a Man. City meccséről, főszerepben Richarlissonnal és Rodrival (Fotó: AFP)
Mike Riley, az angol profi játékvezetők testületének (PGMOL) feje bocsánatot kért az Evertontól, miután a Premier League 27. fordulójában egy sokak szerint nyilvánvaló tizenegyest nem ítéltek meg a csapatnak – írja a BBC.

 

Az Everton a Manchester Cityvel találkozott az angol első osztályú labdarúgó-bajnokság legutóbbi fordulójában a Goodison Parkban. A mérkőzést 1–0-ra Pep Guardiola csapata nyerte meg Phil Foden 82. percben szerzett góljával. A találkozó legemlékezetesebb pillanata azonban a 85. percben történt, amikor Richarlison kapusról kipattanó lövését Rodri, a City középpályása a karjával vette át. Paul Tierney játékvezető a heves reklamálások és a VAR-ellenőrzés után sem adott tizenegyest. Sőt, végül Ederson, a Manchester City kapusa a tizenhatos előteréből szabadrúgást végezhetett el kifelé – utóbbi jelenet egyébként arra enged következtetni, hogy les miatt nem számított Rodri kezezésének megítélése. A „manchesteri kékek” kihúzták a hátralévő időt, és elvitték a három pontot a Goodison Parkból.

A liverpooli csapat vezetősége nem nyugodott bele a történtekbe, bocsánatkérést követeltek. A játékvezetői testület előbb kommünikét küldött a Premier League vezetőségével közösen, ebben a kezezés szabályait részletesen elemezve, és azt állítva, hogy a felvételek alapján nem lehetett egyértelműen eldönteni, hogy a felkarja mely részével ért a labdához Rodri, így pedig lehetett megalapozottan állítani, hogy hibás döntés született a pályán. Ez Ederson szabadrúgása tükrében érthetetlen magyarázkodás – a játéknak nem Richarlison labdaátvételének helyétől, kifelé járó szabadrúgással kellett volna folytatódnia, ha nem a brazilt látják lesen a játékvezetői döntés szerint. Mike Riley ezzel együtt hétfőn felhívta az Everton elnökét, Bill Kenwrightot és a csapat edzőjét, Frank Lampardot, és elnézést kért a történtekért.

Az szintén furcsa, hogy az esetleges lesről készült felvételt nem mutatták be, miként a videobírói szoba vizsgálatánál is csak Rodri szituációját vágták be a közvetítésbe. Holott Richarlison esetleges leshelyzetének bemutatása már ott tisztázhatta volna az egész helyzetet...

Ami tény: az Everton fontos pontokat veszített, és ha a Burnley a következő játéknapon le tudja győzni a Leicestert, akkor kieső helyre esik vissza Lampard együttese. Azt a találkozót egyébként az a Chris Kavanagh fogja vezetni, aki a VAR-szobában ült Rodri kezezésénél.

AZ ÁLLÁS
1. Manchester City 27 21 3 3 64–17 +47 66
2. Liverpool 26 18 6 2 70–20 +50 60
3. Chelsea 25 14 8 3 49–18 +31 50
4. Manchester United 27 13 8 6 44–34 +10 47
5. West Ham 27 13 6 8 46–34 +12 45
6. Arsenal 24 14 3 7 38–27 +11 45
7. Tottenham 25 13 3 9 35–32 +3 42
8. Wolverhampton 26 12 4 10 24–21 +3 40
9. Southampton 26 8 11 7 34–37 –3 35
10. Brighton & Hove Albion 26 7 12 7 25–30 –5 33
11. Crystal Palace 27 6 12 9 37–38 –1 30
12. Aston Villa 25 9 3 13 33–37 –4 30
13. Leicester City 23 7 6 10 37–43 –6 27
14. Newcastle 25 5 10 10 28–45 –17 25
15. Brentford 27 6 6 15 27–44 –17 24
16. Leeds United 26 5 8 13 29–60 –31 23
17. Everton 24 6 4 14 28–41 –13 22
18. Burnley 24 3 12 9 22–30 –8 21
19. Watford 26 5 4 17 25–47 –22 19
20. Norwich City26451715–55–4017

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik