Nem játszott a Liverpoollal szóba hozott csatár, megszólalt a Newcastle vezetőedzője

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2025.07.19. 22:08
null
Eddie Howe magabiztos Alexander Isak maradását illetően (Fotó: Getty Images)
Alexander Isak kihagyta a Newcastle United Celtic elleni, 4–0-s vereséggel végződő felkészülési mérkőzését, mivel egyre erősödnek a pletykák a svéd csatár esetleges klubváltásáról – erősítette meg Eddie Howe vezetőedző.

Alexander Isakot az elmúlt napokban a Premier League címvédőjével, a Liverpoollal hozták szóba, az ESPN értesülései szerint a „vörösök” komolyan fontolóra vették a 25 éves csatár megszerzését – igaz, azóta Hugo Ekitiké érkezésére már jóval nagyobb esély van.

Eddie Howe vezetőedző ugyanakkor továbbra is bízik benne, hogy Isak a klubnál marad. „Ez az én döntésem volt – mondta a mérkőzést követően a Newcastle trénere. – Visszautazott velünk Glasgow-ba, ám úgy döntöttem, hazaküldöm a körülötte kialakuló találgatások miatt. Az lett volna a legrosszabb, ha a lelátón ülve kell néznie a meccset – ez nem lett volna fair vele szemben. De biztos vagyok benne, hogy szeptember 1-jén, az átigazolási időszak végén is a Newcastle játékosa lesz.”

Howe azt is megerősítette, hogy beszélt Isakkal a jövőjéről, a játékos példásan viselkedik a körülmények ellenére is.

„Igen, voltak beszélgetéseink, ám ez egyáltalán nem szokatlan – tette hozzá. – Tiszteletben tartom a játékosok karrierjét és azt, milyen rövid ideig tart. Alex remekül dolgozik az edzéseken, és természetes, hogy ekkora érdeklődés mellett zaj van körülötte.”

 

Legfrissebb hírek

Új szerződést írt alá az Aston Villa angol válogatott támadója

Angol labdarúgás
1 órája

Ülésezett a FIFA, megvédenék a profi labdarúgók érdekeit

Minden más foci
3 órája

Szoboszlai a City ellen is kiemelkedett a Liverpoolból

Angol labdarúgás
7 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
17 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
19 órája

A Leeds ellen véget ért a Nottingham hosszú böjtje

Angol labdarúgás
21 órája

PL: a Wolves legyőzésével már második a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.11.08. 22:55

Két gólt kapott az Arsenal, a második már pontot ért a Sunderlandnek

Angol labdarúgás
2025.11.08. 20:37
Ezek is érdekelhetik