Amorim: Mindenki a Manchester Unitedben akar játszani

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2025.04.26. 11:07
Amorim szerint az utóbbi idők sikertelensége ellenére is rengetegen játszanának a Man Unitedben (Fotó: Getty Images)
A Manchester United menedzsere, Rúben Amorim szerint nem kell aggódnia a klubnak, hiszen rengeteg játékos szeretne náluk játszani.

„Úgy érzem, rengetegen szeretnének nálunk játszani – jelentette ki a szakember a vasárnapi, Bournemouth elleni bajnoki előtti sajtótájékoztatón. – Tudom, hogy jelenleg ha valaki ránéz a klubra, akkor számtalan problémát lát. Stábtagok mentek el, edzőváltás volt és az eredmények sem jönnek.”

„Mindazonáltal pontosan tudjuk, hogyan kell elmagyarázni ezt a helyzetet egy játékosnak. A nap végén pedig ez mégiscsak a Manchester United. Mindenki a Unitedben szeretne játszani” – jelentette ki magabiztosan Rúben Amorim

A „vörös ördögök” menedzsere arról is említést tett, milyen változásokra lehet számítani a keretben nyáron. 

„Bármi megtörténhet még. Olyan edző vagyok, aki ritkán változtatja meg a véleményét egy játékosról, így ha valakinek sikerül elérnie, hogy jónak tartsam, annak mindig nagyon örülök. Csak győzni szeretnék és ehhez a legjobb játékosokat tudni a csapatomban.”

A manchesteriek jelenleg a tabella 14. helyén állnak 38 ponttal, az eddigi 33 mérkőzésükön mindössze tíz győzelmet arattak. 

ANGOL PREMIER LEAGUE
34. FORDULÓ
Vasárnap, 15.00: AFC Bournemouth–Manchester United (Tv: Spíler1)

A PREMIER LEAGUE ÁLLÁSAMGyDVL–KGk 
1. Liverpool33247275–31+44 79 
2. Arsenal341813363–29+34 67 
3. Nottingham Forest33186953–39+14 60 
4. Newcastle331851062–44+18 59 
5. Manchester City33177964–42+22 58 
6. Chelsea33169858–40+18 57 
7. Aston Villa33169853–47+6 57 
8. Bournemouth3313101052–40+12 49 
9. Fulham331391148–45+3 48 
10. Brighton & Hove Albion331212953–5348 
11. Brentford331371356–50+6 46 
12. Crystal Palace3411121143–47–4 45 
13. Everton338141134–40–6 38 
14. Manchester United331081538–46–8 38 
15. Wolverhampton331151748–61–13 38 
16. Tottenham331141861–51+10 37 
17. West Ham33991537–55–18 36 
18. Ipswich Town33492033–71–38 21 
19. Leicester City33462327–73–46 18 
20. Southampton33252624–78–54 11

 

 

Legfrissebb hírek

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Ha Amorim távozik, Xavi lehet a megoldás a Manchester Unitednél – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.09.29. 12:12

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

„Szembesültem vele, hogy azért még hosszú az út” – Pécsi Ármin a liverpooli tapasztalatokról

Angol labdarúgás
2025.09.27. 11:03

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Csettintős gólöröm, városi derbi, beilleszkedés – páros interjút adott Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos

Angol labdarúgás
2025.09.19. 22:38
Ezek is érdekelhetik