Lélektani határ előtt – Bobory Balázs jegyzete

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.02.23. 08:27

A trónkövetelő a címvédővel csap össze vasárnap az angol Premier League-ben, és az ilyen mérkőzés minden körülmények között csemege, főleg, ha a Liverpoolról és az elmúlt években kimagasló Manchester Cityről van szó.

A felek közül Szoboszlai Dominik együttese az elmúlt hetek gyengébb eredményei ellenére is menetel céljai felé, míg Pep Guardiola megfáradtnak tűnő alakulata mélyen alulteljesít.

Ezzel együtt ezen a szinten nincs lefutott meccs, a Citynek olyan minőségű a kerete – hiába nem a szebbik arcát mutatja a futó idényben –, amely bármikor eredményességben is megmutatkozhat, míg a „vörösöknél” épp az Everton, illetve a Aston Villa elleni meccs mutatta meg, hogy nem sebezhetetlenek.

A mérkőzés tétje amúgy sem kicsi, ám a listavezető számára szombat délután tovább növekedett, ugyanis az első számú üldöző és lényegében a versenyfutásban még egyetlen állva maradó rivális, az Arsenal kikapott otthon a West Hamtől, és ha Szoboszlai Dominikék nyerni tudnak a rangadón, ismét két számjegyű – 11 pont – lesz a különbség az üldöző és az űzött vad között, amire nyugodtan mondhatjuk, hogy lélektani határ és a Liverpool látótávolságon kívülre kerülhet, ami a bajnokság ezen szakaszában már demoralizáló is lehet.

Az „ágyúsoknak” sok szurkolójuk van hazánkban is, de most biztosan sokan szorítanak azért, hogy olyan csapat legyen bajnok a világ legerősebb bajnokságában, amelyben magyar futballista is játszik. Sőt, fokozzuk, mert Szoboszlai Dominik kulcsszereplője a Liverpool eddigi kiemelkedő idényének, és ha eljutnak az arany­éremig a vörösök, nem statisztaként ünnepelhet, és a fotókon sem kell a kép szélére, a perifériára állnia.

A Liverpoolnak szélesre nyílt az aranyfolyosó kapuja, és persze lehetne könnyebb első lépéseket is elképzelni, mint a City legyőzése, de Arne Slot legénysége jelen helyzetben tényleg egyértelmű esélyesnek mondható. Az elmúlt mérkőzések megingásai és az Arsenal váratlan botlása még éhesebbé tehette a listavezetőt, bár a manchesteriek biztosan nem nézik ölbe tett kézzel az új királyjelölt közeledését a trón felé. Éppen ezért lesz ez jó meccs és remek élmény minden szurkoló számára, aki vasárnap a csúcsrangadót választja délutáni kikapcsolódásul.

Angol labdarúgás
2025.02.23. 08:29

Hatalmas lépést tehet a bajnoki cím felé a Liverpool a Manchester City legyőzésével

KEZDÉS: 17.30. Szoboszlai Dominikék kihasználhatják az Arsenal szombati váratlan botlását.

 

Legfrissebb hírek

Lipcsei Péter nyomdokain – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

A Chelsea idegenbeli győzelemmel, a Newcastle hazai vereséggel lett BL-induló

Angol labdarúgás
9 órája

A bizalom ereje – Somogyi Zsolt jegyzete

Labdarúgó NB I
Tegnap, 0:01

Támadószentek – Ballai Attila publicisztikája

Olasz labdarúgás
Tegnap, 0:00

Arne Slot: Ha Szoboszlai ezen a poszton szeretne futballozni innentől, akkor nagy versenyt kell vívnia érte

Angol labdarúgás
2025.05.23. 16:31

Nyugalom és bizalom – Thury Gábor jegyzete

Labdarúgó NB I
2025.05.21. 23:50

Kerkez Milos is bekerült Alan Shearer Premier League-álomcsapatába

Angol labdarúgás
2025.05.21. 21:08

Bennmaradás, katarzis nélkül – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
2025.05.21. 06:38
Ezek is érdekelhetik