A Serie A-ból érkezett a Manchester United első téli igazolása, Rashford távozhat

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.02.02. 14:45
Patrick Dorgu Manchesterben folytatja (Fotó: Facebook, Manchester United)
A Manchester United saját hivatalos oldalain jelentette be, hogy szerződtette a Lecce védőjét, Patrick Dorgut.

Bejelentette első téli szerzeményét a Manchester United, Patrick Dorgu Angliában folytatja. 

A 20 éves dán válogatott balhátvéd a Leccétől érkezik Manchesterbe, és a Sky értesülései szerint 30 millió eurót fizetett érte az angol klub, de ez különböző feltételek teljesülése esetén további 5 millióval emelkedhet. Ez a 30 milliós összeg azt jelenti, hogy a Manchester United 244.5 millió eurót költött az idényben, amivel megdöntötte a klubrekordot: a 2022–2023-as idényben ugyanis 243.3 milliót fizetett ki játékokért.

Dorgu a Leccénél rekordot döntött, a dél-olaszországi klub ugyanis vele kereste a legtöbbet: Morten Hjulmandot 19.5 millióért adta el a Sportingnak. Ha hozzávesszük, hogy az akkor még az utánpótlásban szereplő Dorguért 200 ezer eurót fizetett a Lecce a Nordsjaellandnak, elmondható, hogy remek üzletet kötött az olasz csapat.

Dorgu pénteken már nem lépett pályára a Parma ellen, így a Leccében 57 mérkőzéssel zárt, amelyeken öt gólt szerzett.

Marcus Rashford ellenben távozhat Manchesterből. Fabrizio Romano szerint az Aston Villa veszi kölcsön a Unitednél mellőzött válogatott támadót, és a birminghamiek 40 millió euróért végleg meg is vásárolhatják.

 

 

Legfrissebb hírek

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51

Új támadótrió, de vajon beválik? Így állhat fel az új idényben a Manchester United

Minden más foci
2025.08.12. 11:43

Manchesteri felmentősereg – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.11. 22:52

De Geát megünnepelték, Seskóékat bemutatták, a Manchester United döntetlent játszott a Fiorentinával

Minden más foci
2025.08.09. 18:00

Benjamin Sesko aláírt a Manchester Unitedhez – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.08.09. 11:56
Ezek is érdekelhetik