Cseh kapust szerződtetett a Tottenham – hivatalos

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.01.05. 10:49
Antonín Kinsky 2031-ig írt alá (Fotó: tottenhamhotspur.com)
A Premier League-ben szereplő Tottenham labdarúgócsapata a saját hivatalos oldalain jelentette be Antonin Kinsky szerződtetését.

A Tottenham várakozáson alul szerepel a mostani idényben, és kapusfronton is komoly problémái vannak. Guglielmo Vicario a Manchester City 4–0-s legyőzésekor bokatörést szenvedett, és februárig biztosan nem bevethető. Ráadásul a Newcastle elleni meccsen Fraser Forster sem játszhatott betegség miatt.

A londoniaknál a harmadik számú kapus, Brandon Austin védett, és rajta nem igazán múlt semmi, bár csapata pont nélkül maradt a Newcastle ellen.

A vezetőség gyorsan lépett, és szerződtette Antonín Kinskyt. A 21 éves cseh utánpótlás-válogatott labdarúgó 12.5 millió fontért érkezik Londonba, ahol 2031-ig írt alá. Kinsky a Dukla Prahában kezdte profi pályafutását, majd a városi rivális Slaviához került, amely kétszer is kölcsönadta, ám a mostani idényben 29 tétmeccsen kapott szerepet.

Kinsky édesapja is neves kapus volt, tagja a 2004-ben Eb-bronzéremig jutó cseh válogatottnak, majd két évvel később a világbajnoki keretbe is meghívót kapott.

 

 

Legfrissebb hírek

A Tottenham szünet után döntötte el a londoni rangadót

Angol labdarúgás
35 perce

Woltemade volt a nyerőember, először győzött a Newcastle

Angol labdarúgás
3 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
5 órája

De ezt már megnyerte: Szoboszlai Dominiké augusztus legszebb gólja a Premier League-ben!

Légiósok
Tegnap, 14:17

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:39

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:11

A Liverpool-szurkolók Szoboszlai gólját választották augusztus legszebb találatának

Angol labdarúgás
2025.09.11. 16:15

Michael Owen továbbra is úgy gondolja, hogy Harry Kane rossz döntést hozott

Német labdarúgás
2025.09.11. 11:59
Ezek is érdekelhetik