A Premier League-csapatok közül előzetesen a Tottenham dolga tűnt a legkönnyebbnek, hiszen a londoniak az ötödosztályú, vagyis a profi ligákon kívüli Tamworth otthonában vendégszerepeltek.
A kiscsapat már az első percben megmutatta, hogy nem feltartott kézzel lép pályára, Enoru Beck-Ray lövésszerű beadását kellett kapu fölé tolnia Antonín Kinskynek. A Tamworth szélsője az első félidőben nagyon veszélyesen játszott, Pedro Porro nehezen bírt vele.
A Spursnél James Maddison próbált veszélyeztetni, Jasbir Singh eszén azonban egyszer sem tudott túljárni. A legnagyobb Tottenham-lehetőség Timo Werner előtt adódott a 65. percben, ám a német csatár ziccerben Singhbe lőtt.
A heti háromszor edző Tamworth nemhogy kihúzta a rendes játékidőt, de a végén akár a meccset is megnyerhette volna, előbb Thomas McGlinchey lövése pattant le a blokkról, majd Jordan Cullinane-Liburd lövését kellett fognia Kinskynek.
Ange Postecoglou a hosszabbításra csatába dobta Dejan Kulusevskit és Szon Hung Mint is. Ha nem is ennek köszönhetően, de a hosszabbítás 11. percében megszerezte a vezetést a Tottenham, egy szabadrúgás-variáció után a Dominic Solanke elől menteni igyekvő Nathan Tshikuna a saját kapujába továbbította a labdát. Öngól (0–1).
Hat perccel később le is zárta a meccset a fővárosi együttes, Dejan Kulusevski a balösszekötő helyéről lőtte ki a hosszú sarkot (0–2). A 118. percben Brennan Johnson állította be a végeredményt, egy hazai labdavesztés után 14 méterről tekert a jobb sarokba (0–3).
ÖSSZEFOGLALÓ
A Tottenham végül nehezen jutott tovább, a Tamworth pedig nem tudta megismételni a Luton 2013-as és a Lincoln 2017-es hőstettét, mindkét csapat ligán kívüli együttesként búcsúztatott Premier League-es ellenfelet.
ANGOL FA-KUPA
3. FORDULÓ
Tamworth (V.)–Tottenham 0–3 (Tshikuna 101. – öngól, Kulusevski 107., B. Johnson 118.)
Hull (II.)–Doncaster (III.) 1–1 – 11-esekkel: 4–5
Szombati mérkőzések:
Manchester City–Salford City (IV.) 8–0 (Doku 8., 69. – utóbbi 11-esből, Mubama 20., O'Reilly 43., Grealish 49., McAtee 62., 81.)
Leicester City–Queens Park Rangers (II.) 6–2 (J. Justin 8., 63., Mavididi 35., Buonanotte 38., Vardy 51. – 11-esből, Faes 90+3., ill. J. Varane 18., Kolli 45+2.)
AFC Bournemouth–West Bromwich Albion (II.) 5–1 (Kluivert 27., Ouattara 34., 44., Semenyo 47., Jebbison 90+2., ill. C. Taylor 14.)
Brentford–Plymouth Argyle (II.) 0–1 (Whittaker, 82.)
Chelsea–Morecambe (IV.) 5–0 (Adarabioyo 39., 70., Nkunku 50., Joao Félix 75., 77.)
Norwich City (II.)–Brighton & Hove Albion 0–4 (Rutter 37., 45+2., Enciso 59., March 74.)
Nottingham Forest–Luton Town (II.) 2–0 (Yates 40., R. Sosa 68.)
Liverpool–Accrington Stanley (IV.) 4–0 (D. Jota 29., Alexander-Arnold 45., Danns 76., Chiesa, 90.)
Brystol City (II.)–Wolverhampton 1–2 (Twine 45+1., ill. Ait-Nuri 10., R. Gomes 21.)
NEM ÉLVONALBELI CSAPATOK MECCSEI
Middlesbrough (II.)–Blackburn Rovers (II.) 0–1
Birmingham (III.)–Lincoln City (III.) 2–1
Exeter (III.)–Oxford (II.) 3–1
Reading (III.)–Burnley (II.) 1–3 – hosszabbítás után
Sunderland (II.)–Stoke City (II.) 1–2 – hosszabbítás után
Coventry (II.)–Sheffield Wednesday (II.) 1–0
Leeds (II.)–Harrogate (IV.) 1–0