„A Manchester Unitednek mindig különleges helye lesz a szívemben” – Van Nistelrooy elbúcsúzott

PATAKI GYULAPATAKI GYULA
Vágólapra másolva!
2024.11.15. 14:03
Ruud van Nistelrooy reméli, hogy visszatérnek a szép napok az Old Traffordra (fotó: Getty Images)
A Manchester Unitedtől távozó megbízott vezetőedző, Ruud van Nistelrooy érzelmes üzenetben búcsúzott a klubtól.

A Manchester United az október 27-i West Ham United elleni 2–1-es vereség után menesztette Erik ten Hag vezetőedzőt, akinek helyét megbízott edzőként Ruud van Nistelrooy vette át. A klubvezetők már akkor jelezték, hogy az egykori klasszis csatár csak ideiglenes megoldás, és keresik Ten Hag utódját.

Van Nistelrooy négy mérkőzésen ült vezetőedzőként a kispadon, a Leicester ellen kezdett és zárt, irányításával legyőzték a PAOK-ot az Európa-ligában, majd döntetlent értek el a Chelsea ellen. A Leicester elleni bajnoki után viszont távoznia kellett a klubtól, ugyanis a Sportingtól érkező Ruben Amorim a saját stábját is magával hozza, így Van Nistelrooynak már nem maradt hely.

A 48 éves szakember érzelmes üzenetben búcsúzott a Manchester Unitedtől.

„Ez mindenkinek szól a Manchester Unitednél, különösen a szurkolóknak, a szakmai stábnak és a játékosoknak. Szívből szeretném megköszönni a hihetetlen erőfeszítéseiket és támogatásukat. Kiváltság és megtiszteltetés volt, hogy játékosként, edzőként és vezetőedzőként is képviselhettem a klubot, mindig ápolni fogom a közös emlékeket. A Manchester Unitednek mindig különleges helye lesz a szívemben, remélem, hamarosan újra dicsőséges napok köszöntenek az Old Traffordra. Mert megérdemlitek ezt” – olvasható Van Nistelrooy közleményében.

Van Nistelrooy mellett René Hake, Jelle ten Rouwelaar és Pieter Morel teljesítményelemző is távozott a Manchester Unitedtől.

 

 

 

Legfrissebb hírek

Gödörben a Liverpool; Újpesti pontszerzés a Fradi ellen, Varga Barnabással a kapuban

E-újság
22 órája

Arne Slot: Talán a játékosok túlzottan nyerni szeretnének

Angol labdarúgás
Tegnap, 22:02

Harry Maguire: Tudunk jobban is játszani

Angol labdarúgás
Tegnap, 21:00

Liverpool–Manchester United: szenvedély, történelem és életérzés

Angol labdarúgás
Tegnap, 10:08

Arne Slot: Nem vagyunk elég jók, cselekednünk kell!

Angol labdarúgás
2025.10.17. 12:04

Gyász: elhunyt a bolgár szurkoló, Manchester United

Angol labdarúgás
2025.10.16. 19:32

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
2025.10.04. 17:59

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
2025.10.04. 12:21
Ezek is érdekelhetik