A Manchester United bejelentette Rúben Amorim érkezését – hivatalos

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.11.01. 13:07
Rúben Amorim irányítja majd a Manchester Unitedet (Fotó: manutd.com)
A Manchester United hivatalosan bejelentette, hogy mindenben megegyezett a Sporting CP-vel és Rúben Amorimmal, ennek értelmében november 11-étől már a portugál szakember irányítja az MU-t.

Mint ismert, a Manchester United a West Ham United elleni bajnokit követően menesztette Erik ten Hagot, a csapat irányítását Ruud van Nistelrooy vette át ideiglenes vezetőedzőként – aki az új tréner kinevezését követően is marad a klubnál. 

Nem sokkal később jöttek a sajtóértesülések, hogy a manchesteriek a Sportingot 2020 óta irányító Rúben Amorimot nézték ki maguknak. A Manchester United azonnali váltást részesített előnyben, míg a lisszaboni csapat szerette volna, ha Amorim kitölti a 30 napos felmondási időszakot. Végül a két klub megállapodott egymással, a Manchester United péntek kora délután jelentette be hivatalosan az edző érkezését.

Korábbi sajtóhírek úgy szóltak, az angolok kifizetik az edző tízmillió eurós kivásárlási árát, továbbá egymillió euró körüli összeget is kiadnak az edzői stábért, ezt azonban nem erősítette meg egyik fél sem.

Amorim november 11-én csatlakozik a Manchester Unitedhez, a válogatott szünetig a Sportingot irányítja, így a Manchester United még Van Nistelrooy vezetésével fogadja a Chelsea-t, a PAOK-ot és a Leicestert.

Amorim pedig még két bajnokin (Estrela hazai, Braga idegenbeli) és a Manchester City elleni BL-találkozón irányítja a Sportingot. A 39 éves portugál edző 2020 márciusa óta 228 mérkőzésen irányította a Sporting CP-t, ezeken átlagosan 2.28 pontot gyűjtött csapata. A Sportinggal kétszer nyert portugál bajnokságot, emellett kétszer Portugál Kupát, illetve egyszer a Portugál Szuperkupát is elhódította.

Amorim két és fél évre szóló, 2027 nyaráig tartó szerződést írt alá a Manchester Uniteddel, ami bizonyos feltételek teljesülése esetén további egy évvel meghosszabbodik.

   
A PL ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K

Gk

P

1. Manchester City

9

7

2

20–9

+11

23

2. Liverpool

9

7

1

1

17–5

+12

22

3. Arsenal

9

5

3

1

17–10

+7

18

4. Aston Villa

9

5

3

1

16–11

+5

18

5. Chelsea

9

5

2

2

19–11

+8

17

6. Brighton & Hove Albion

9

4

4

1

16–12

+4

16

7. Nottingham Forest

9

4

4

1

11–7

+4

16

8. Tottenham

9

4

1

4

18–10

+8

13

9. Brentford

9

4

1

4

18–18

0

13

10. Fulham

9

3

3

3

12–12

0

12

11. Bournemouth

9

3

3

3

11–11

0

12

12. Newcastle

9

3

3

3

9–10

–1

12

13. West Ham

9

3

2

4

13–16

–3

11

14. Manchester United

9

3

2

4

8–11

–3

11

15. Leicester City

9

2

3

4

13–17

–4

9

16. Everton

9

2

3

4

10–16

–6

9

17. Crystal Palace

9

1

3

5

6–11

–5

6

18. Ipswich Town

9

4

5

9–20

–11

4

19. Wolverhampton

9

2

7

12–25

–13

2

20. Southampton

9

1

8

6–19

–13

1

 

Legfrissebb hírek

A fejes gólok meccse volt – az Arsenal drámai végjáték után nyert a Newcastle ellen

Angol labdarúgás
7 órája

A Fulham korai góljára hárommal válaszolt az Aston Villa

Angol labdarúgás
9 órája

Szoboszlai Dominik hősies tettéről beszél a brit sajtó

Angol labdarúgás
14 órája

Kis híján kikapott a Spurs az eddig pont nélküli Wolvestól; tovább szenved a Fradi El-ellenfele a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.27. 20:44

Arne Slot: Az első félidő után örülhettünk, hogy csak egy gól a hátrányunk...

Angol labdarúgás
2025.09.27. 19:40

A Burnley védője két öngólt vétett a Man. City ellen; megint piros lap után kapott ki a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:13

A Crystal Palace 97. perces góllal megnyerte a veretlenek csatáját, és ismét kibabrált a Poollal!

Angol labdarúgás
2025.09.27. 18:10

Kinevezte Graham Potter utódját a West Ham – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.27. 17:07
Ezek is érdekelhetik