Hosszabbított fiatal védőjével a Liverpool – hivatalos

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.07. 19:48
Jarell Quansah hosszabbított a Liverpoollal (Fotó: liverpoolfc.com)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Premier League) szereplő Liverpool szerződést hosszabbított Jarell Quansah-val, a klub védőjével.

A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató Liverpool klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy Jarell Quansah hosszú távú szerződést írt alá a csapattal. Az ötéves kora óta a Liverpool kötelékébe tartozó védő így nyilatkozott: „Nem is lehetnék boldogabb ennél a pillanatban. Az új menedzser érkezése, az edzői stílusa mindenképpen nagyban hozzájárult ehhez, és úgy gondolom, hogy ez a világ legjobb klubja számomra, ahol fejlődhetek és jobb játékossá válhatok.”

A 21 éves középhátvéd a 2023-as tavaszi szezont a Bristol Roversnél töltötte a harmadosztályban, itt 16 találkozón játszott. Az előző idényben még Jürgen Klopp irányítása alatt a Newcastle elleni bajnokin bemutatkozott a PL-ben is. Az angol játékos összesen 33 alkalommal lépett pályára a Liverpool felnőttcsapatában, emellett az U21-es válogatottban is bemutatkozott. A mostani idényben eddig az Ipswich elleni nyitó fordulóban és a West Ham elleni Ligakupába-találkozón kapott lehetőséget.

 

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
4 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
13 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
14 órája

A Brighton ellen is folytatta győzelmi sorozatát a Manchester United

Angol labdarúgás
16 órája

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
19 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:28

Dupla Tízes: 5 ok, amiért a Liverpool nem védi meg címét a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.10.24. 14:21

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 12:20
Ezek is érdekelhetik