Arne Slot aggódott Szoboszlai új szerepköre miatt

BALOGH ANDRÁSBALOGH ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2024.10.31. 10:44
Szoboszlai Dominik a Brighton ellen nem a középpályán kapott szerepet (Fotó: Getty Images)
Arne Slot, a Liverpool vezetőedzője a Brighton & Hove Albion elleni 3–2-es győzelem után beszélt Szoboszlai Dominikról, Curtis Jonesról és a klasszikus csatár nélküli játékról.

Szoboszlai Dominik kezdőként 71 percet játszott a Brighton elleni angol Ligakupa-találkozón. A magyar válogatott csapatkapitánya ezúttal más szerepkörben játszott, Mohamed Szalah távollétében Szoboszlai nem a középpályán, hanem támadóként kapott lehetőséget. Arne Slot a mérkőzés után erről beszélt a Liverpool oldalán.

„Szoboszlai Dominik és Curtis Jones is megtette, amit kértem. Ha ők ketten játszanak, és nincs senki a kilences poszton, az mindig aggasztó, hogy ki fog bemozogni a védelmi vonalak mögé. Mind a ketten szeretnek a középpályán játszani és ott kombinációkat, háromszögeket kialakítani. Szerintem nagyon jól dolgoztak együtt, megpróbáltunk egy extra középpályással felállni, de nem akartuk kihagyni a mélységi területekre történő befutásokat sem” elemezte a mérkőzést Slot.

„Segített, hogy Luis Díaz és Cody Gakpo is állandó veszélyt jelentett, szóval összességében tetszett, amit láttam. Jobban szeretek klasszikus csatárral játszani, de ha ők nem állnak rendelkezésre, akkor azt szeretném, ha így játszanánk, ezt az eredményt akartuk elérni” – mondta Slot.

Szoboszlai a Brighton ellen a szokásosnál előrébb játszott, és kevésbé kellett kivennie a részét a védekezésben. A 24 éves játékosnak 23 passzából 22 sikeres volt (96 százalékos hatékonyság), 31 labdaérintése, egy sikeres csele és két kapura lövése volt a Ligakupában.

ANGOL LIGAKUPA
NYOLCADDÖNTŐ
Brighton–Liverpool 2–3 (Adingra 81., Lamptey 90., ill. Gakpo 46., 63., Díaz 85.)

 

Legfrissebb hírek

Kölcsönadta válogatott játékosát a Liverpool

Angol labdarúgás
6 órája

Szoboszlaiék megnézték a Liverpoolban túrázó ferencvárosi fiatalokat

Légiósok
Tegnap, 13:32

Így festene Kerkez Szoboszlai hajával – jót nevettek a Liverpool magyarjai

Angol labdarúgás
2025.08.21. 19:02

Hetekre kidőlt a Liverpool sztárigazolása – Szoboszlai jobbhátvéd lesz a Newcastle ellen?

Angol labdarúgás
2025.08.21. 18:23

Így reagált Kerkez Milos a PL-álomcsapatba kerülésre

Angol labdarúgás
2025.08.20. 15:18

„Sosem tettünk ilyen ígéretet” – a Newcastle nem engedi el Isakot a Liverpoolhoz

Angol labdarúgás
2025.08.20. 09:11

Ígéretekből klasszisok: az álmok valóra válnak – vagy nem

Utánpótlássport
2025.08.20. 09:00

Isak közleményt adott ki, szerinte a változás mindenki érdeke

Angol labdarúgás
2025.08.19. 22:18
Ezek is érdekelhetik