Kellemetlen helyzetbe hozta a játékvezetőt Declan Rice

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.09.18. 19:04
Rice első piros lapja (Fotó: Getty Images)
Amint arról beszámoltunk, az augusztus utolsó napján lejátszott Arsenal–Brighton (1–1) angol bajnoki labdarúgó-mérkőzésen, a második félidő elején a hazaiak középpályása, Declan Rice megkapta a második sárga lapját, mivel nem hagyta, hogy Joel Veltman elvégezzen egy szabaddobást. A kérdés olvasóinkat is megosztotta, jelen cikkünk írása pillanatában 68 százalék szerint nem volt jogos a második sárga. Ugyanakkor nyilvánosságra került a VAR-szoba és a játékvezető közötti kommunikáció, amiből kiderül, hogy Chris Kavanagh helyesen járt el – így véli Howard Webb korábbi FIFA-bíró is.

 

A 2010-es világbajnoki döntőt vezető Howard Webb szerint Kavanagh egyértelműen helyesen döntött, amikor a labdát elpöckölő Rice-nak sárga lapot adott.

„Nem szeretem, nem tetszik, nem hagyott választási lehetőséget. Elpöckölte a labdát, ezért sárga lapot kell adnom, nincs más választásom. Ezzel szörnyű helyeztbe hoz, de nincs mit tenni. Declan, le kell mennie, attól tartok” – idézi a BBC a nyilvánosságra hozott felvétel alapján a játékvezetőt. Howard Webb, a profi játékvezetőket tömörítő szervezet (PGMOL) technikai vezetője elárulta, az idény előtt fokozott útmutatást kaptak a bírók arra vonatkozóan, hogy a játék mielőbbi folytatását akadályozó labdarúgókat szigorúan büntessék sárga lappal.

„Jól látszik a felvételen, hogy a játékvezető jól helyezkedett, így tisztán láthatta, hogy Rice szabálytalankodik, s azt is jól látta, hogy elpöckölte a labdát, miközben az ellenfele már elvégezte volna a szabadrúgást. Az idény elején egyértelmű üzenetet fogalmaztunk meg a játékosok felé, hogy ne akadályozzák labdaelrúgással a játék mielőbbi folytatását” – mondta Webb, hozzátéve: hasonló esetben a találkozón a vendégek csatára, Joao Pedro is elrúgta a labdát, ám ott elmaradt a sárga lap, holott „járt volna neki is”.

Olvasóink egyébként nem értenek egyet a korábbi játékvezetővel, 68 százalékban úgy vélik, nem járt volna sárga lap az angol válogatott középpályásnak – aki egyébként pályafutása során első alkalommal kapott piros lapot.

 

SZAVAZÁS

Ért-e második sárga lapot Declan Rice megmozdulása?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

 

Legfrissebb hírek

A holland ikon szerint Declan Rice-nak hihetetlenül könnyű dolga volt a két szabadrúgásnál

Bajnokok Ligája
2025.04.10. 15:42

Courtois elismerte, az első gólnál hibázott, de „a második tökéletes volt”

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 15:37

Declan Rice: Eredetileg beadást terveztünk

Bajnokok Ligája
2025.04.09. 00:06

Már a világbajnoki címre készül az angol válogatott

Foci vb 2026
2025.03.24. 11:00

Nem akármi: Sárosi, Puskás és Kozma mezét is kiállították Madridban

Magyar válogatott
2025.03.02. 09:06

Hátsó füves: a Káli-medencében egyetlen csapat sem maradt

Labdarúgó NB II
2025.01.18. 09:07

Hátsó füves-fotókiállítás: „Érdemes érzelmekkel közelíteni a képekhez”

Minden más foci
2025.01.10. 19:17

Hátsó füves-fotókiállítás nyílik Rajkán

Hátsó füves
2025.01.09. 17:53
Ezek is érdekelhetik