A Liverpool középpályást adott kölcsön a Salzburgnak

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2024.08.30. 18:53
Fotó: redbullsalzburg.at
A Liverpool labdarúgócsapata a hivatalos honlapján bejelentette, hogy kölcsönadta Stefan Bajceticet a Red Bull Salzburgnak. A 19 éves spanyol középpályás az évad végéig erősítheti az osztrák együttest.


A fiatal középpályást Marc Bernal súlyos sérülése után megkörnyékezte az FC Barcelona is, szintén kölcsönszerződésben gondolkozva, ám a katalánok végül anyagi korlátok miatt nem szerződtethették a Liverpool játékosát.

Bajcetic így újra együtt dolgozhat Pep Lijndersszel, aki másodedző volt a Liverpoolnál, mielőtt idén nyáron átvette a Salzburg irányítását.

A Salzburg jelenleg vezeti az osztrák bajnokságot három meccsből három győzelemmel, és indulhat a Bajnokok Ligájában is.

„Nagyon boldoggá tesz, hogy a Red Bull Salzburgban futballozhatok – mondta Bajcetic a salzburgiak honlapján. – Cél, hogy sok sikerben legyen részünk együtt. Szeretném megnyerni a bajnokságot, és jó lenne nyomot hagyni a Bajnokok Ligájában is. A szerződésemben fontos szempont volt, hogy a Salzburg hangsúlyt fektet a fiatal játékosok fejlődésére. Ez egy nagy potenciállal rendelkező klub. Pep Lijnders, akit Liverpoolból ismerek, tökéletes edző erre a feladatra. Már alig várom, hogy játszhassak!”
 

 

Legfrissebb hírek

A mi kutyánk kölyke – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
2 órája

Arne Slot: Három helyzetet is kialakítottunk, de Kerkez, Szoboszlai és Isak sem élt vele

Angol labdarúgás
3 órája

Dráma a Chelsea otthonában, megint a ráadásban bukta el az egy pontot a Liverpool

Angol labdarúgás
5 órája

Szoboszlai tízes pozícióban, Wirtz helyén játszhat a Chelsea ellen – az elemzők szerint

Angol labdarúgás
16 órája

Szoboszlait választották meg augusztus legjobbjának a Liverpool szurkolói

Angol labdarúgás
2025.10.03. 16:59

Valverde, Ödegaard, Iniesta vagy Modric? Esetleg saját maga? Szoboszlai megmondta, kit választana

Légiósok
2025.10.03. 09:50

Alissont hosszabb időre elveszthette a Liverpool, Leonit megműtötték

Angol labdarúgás
2025.10.02. 18:48

Szoboszlai gólja után változtatta meg véleményét a PL esélyeseiről a szakértő

Angol labdarúgás
2025.10.02. 17:18
Ezek is érdekelhetik