Szoboszlai Dominik: Arne Slottal kicsit más a csapat játékstílusa

T. Z.T. Z.
Vágólapra másolva!
2024.07.24. 20:12
Liverpool Pre-Season Training Session
Szoboszlai Dominik és csapata keményen készül az új idényre. Most épp az Egyesült Államokban (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik első liverpooli idényében Ligakupát nyert a „vörösök” játékosaként, s a folytatásban újabb sikereket tűzne ki célul. A 2024–2025-ös idényben a Liverpool ismét a Bajnokok Ligájában szerepelhet majd, s Szoboszlainak természetesen itt is nagy céljai vannak, akárcsak a Premier League-ben, ahol a tavalyi harmadik hely után idén az aranyérem jár a fejében. A magyar labdarúgó-válogatott karmesterével a Liverpool hivatalos oldala beszélgetett.

 

„Mindig lehet jobb. A múlt idényben a harmadik helyen végeztünk a bajnokságban, és megnyertük az Angol Ligakupát – kezdte a klubhonlapnak adott interjúját Szoboszlai Dominik, aki külön is kiemelte a Bajnokok Ligája jelentőségét és azt, hogy a legrangosabb európai kupasorozatba való visszatérés mennyire fontos a szurkolóknak. – Idén újra visszatérünk a Bajnokok Ligájába, ahová egyébként tartozunk. Itt is szeretnénk megmutatni, mire vagyunk képesek, valamint ismét megcélozzuk a Premier League-et.”

A magyar középpályás szavai szerint továbbra is remekül érzi magát a Liverpoolnál: „Nagyon jól érzem magam, már készülök az új idényre. Nagy meccsek várnak ránk, egy remek idény, új kihívásokkal.”

Szoboszlait a csapat új menedzseréről, a holland Arne Slotról is kérdezték: „Egy kicsit más a játékstílus, ahogy játszunk a labdával és a labda nélkül is. A szakmai stábból mindenki kiveszi a részét a munkából, mi most kezdjük el megismerni őket. Azt hiszem, mindenki elégedett vele, és csak előre tekintünk.”

A Liverpool 8-asa elismerte, hogy Slottal nagyon magas intenzitásúak az edzések, de mint fogalmazott, erre szüksége is van a csapatnak: „Az idényben is intenzívnek kell majd lennünk” – jelezte.

Mint arról portálunkon is írtunk, a Liverpool már elutazott az Egyesült Államokba, ahol három felkészülési mérkőzést is játszik. Az elsőt szombaton Pittsburghben, a Betis ellen. Szoboszlai örömmel tapasztalta az amerikai körülményeket: „Szép az idő. Kicsit jobb, mint Liverpoolban... Az edzések kemények, de ezért is vagyunk itt.”

A LIVERPOOL NYÁRI PROGRAMJA
Július 27., szombat
1.30, Pittsburgh: Liverpool (angol)–Real Betis (spanyol)
Augusztus 1., csütörtök
1.30, Philadelphia: Liverpool (angol)–Arsenal (angol)
Augusztus 4., vasárnap
1.45, Columbia: Manchester United (angol)–Liverpool (angol)
Augusztus 11., vasárnap
13.30, Liverpool: Liverpool (angol)–Sevilla (spanyol)

 

Legfrissebb hírek

Kerkez Milos lehet a Premier League legjobb fiatalja

Angol labdarúgás
15 órája

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
2025.06.18. 18:58

Man. United–Arsenal és Liverpool–Bournemouth az első fordulóban – íme, a PL-sorsolás!

Angol labdarúgás
2025.06.18. 10:12

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:10

Új fejezetéhez érkezett Szoboszlai és Szalah élcelődése

Angol labdarúgás
2025.06.17. 14:13

Kerkez édesapja elismerte, már mindenben megegyeztek a Liverpoollal

Légiósok
2025.06.17. 09:13

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31
Ezek is érdekelhetik