PL: a Chelsea bejelentette Marc Guiu érkezését – hivatalos

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 17:45
FC Barcelona v Villarreal CF - LaLiga EA Sports
Marc Guiu a Chelsea-ben folytatja pályafutását (Fotó: Getty Images)
A Premier League-ben szereplő Chelsea hétfőn hivatalos felületein hozta nyilvánosságra, hogy kivásárolta élő szerződéséből az FC Barcelona 18 éves támadóját, Marc Guiut, aki így a londoni klubban folytatja pályafutását.

A fiatal játékosért már jó ideje versenyben volt a Chelsea, az átigazolás azonban csak most lett hivatalos, mivel a gazdaságilag nehéz helyzetben lévő katalánok nem tudtak versenyezni az angolok ajánlatával. A londoni klub tájékoztatása szerint Guiu ötéves szerződést kötött új csapatával, amely kivásárolta élő szerződéséből a játékost, és kifizette a – sajtóhírek szerint – hatmillió eurós kivásárlási összeget. Az üzletet mindenesetre azóta az FC Barcelona is megerősítette hivatalos felületein, s sok sikert kívánt saját nevelésű játékosának új állomáshelyén.

Guiu előtt két lehetőség volt, hiszen a Chelsea érdeklődése mellett a napokban kézhez kapta az FC Barcelona szerződéshosszabbítási ajánlatát is, amely bruttó évi kétmillió eurós fizetést garantált volna számára – a 18 éves támadó azonban jobb szemmel nézett a londoni ajánlatra, így végül a Chelsea mellett döntött.

„Hatalmas öröm számomra, hogy a Chelsea-hez szerződtem, az utazás előtt elaludni is nehezen tudtam, annyira izgatott voltam – idézte a Chelsea klubhonlapja Guiut. Egészen kicsi korom óta az volt az álmom, hogy egyszer a Premier League-ben szerepelhessek. Most megvolt a lehetőségem, hogy a Chelsea-hez igazoljak, és mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy sikeres legyek a klubnál.”

Legfrissebb hírek

Visszavonult a korábbi angol válogatott kapus

Angol labdarúgás
5 órája

Dupla Tízes: Mbappé vagy Yamal? Alonso vagy Flick? Régi fényében csillogva jön az el Clásico

Spanyol labdarúgás
6 órája

Van jövő, történelmet írtak a Chelsea tinédzserei a BL-ben

Bajnokok Ligája
12 órája

Egy piros lap, három tizenegyes, hat gól – gálázott a Chelsea az Ajax ellen

Bajnokok Ligája
Tegnap, 22:58

Továbbra is hatalmas tartozások terhelik az FC Barcelonát

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 11:55

Meghátrált a La Liga, mégsem Miamiban rendezik meg a Villarreal–Barcelona bajnokit

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 22:43

Ötgólos BL-győzelemmel hangolt a Barcelona a vasárnapi el Clásicóra

Bajnokok Ligája
2025.10.21. 20:39

A Real Madrid megfellebbezte a tengerentúlon sorra kerülő Barca-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.10.21. 18:53
Ezek is érdekelhetik