De Bruyne (még) nem, de Éderson és Diaby az Al-Ittihadhoz igazolhat

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.22. 09:49
Sajtóhírek szerint Kevin De Bruyne (még) nem igazol Szaúd-Arábiába, de Edersonról tárgyal az Al-Ittihad (Fotó: Getty Images)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) két élcsapatától erősítheti meg keretét a szaúdi Al-Ittihad, amely közel áll az Aston Villa szélsőjének, Moussa Diabynak a megszerzéséhez, valamint élénken érdeklődik a Manchester City brazil kapusa, Ederson iránt.

Az átigazolási ügyekben rendre jól informált olasz újságíró, Fabrizio Romano arról számolt be, hogy a szaúdi élvonal legutóbbi idényében ötödik helyen záró Al-Ittihad újabb sztárokkal erősítené meg keretét. A nemrég Nuno Espiríto Santót váltó Laurent Blanc csapatában szerepel jelenleg az aranylabdás Karim Benzema mellett a korábbi liverpooli Fabinho, az exchelsea-s N’Golo Kanté, az AS Romától nemrég megszerzett Husszem Auar vagy éppen a portugál szélső, Jota is, ám a csapat további sztárokat szerződtetne.

Az igazán nagy nevet az angol Daily Mail és az olasz újságíró, Rudy Galetti dobta be , hiszen azt írták, hogy a Manchester City belga játékmestere, Kevin De Bruyne megegyezett a személyes feltételekről az Al-Ittihaddal – mindezt azok után, hogy nemrég hangzatos nyilatkozatot adott a szaúdi labdarúgásról és a benne lévő pénzről – és 2025-ben, szerződése lejártával a Közel-Keletre távozik Pep Guardiola klubjától.

Ezt az információt cáfolta meg Fabrizio Romano, aki egyúttal tudatta, hogy az Al-Ittihad az Aston Villa szélsőjének, Moussa Diabynak a megszerzésére koncentrál, s ha ez megtörténik, akkor a következő lépés lehet, hogy a szaúdi klub megpróbálja megszerezni a Manchester City brazil kapusát, Edersont.

Romano Diabyval kapcsolatban úgy értesült, hogy a szóbeli megegyezés már megszületett a felek között, a birminghamiek a bónuszokon kívül 60 millió eurót kapnak a francia játékosért, aki ötéves szerződést ír alá. 

Edersonról Romano azt írta, hogy az Al-Ittihad már megkereste a Citynél 2026-ig érvényes szerződéssel rendelkező 30 éves kapust, aki nem zárkózik el a Szaúd-Arábiába költözéstől, hiszen korábban az Al-Nasszrral is megegyezett, de az az üzlet végül kútba esett. Romano kitért arra is, hogy a két klub megbeszélésbe kezd, de az Al-Ittihadnak nem lesz könnyű dolga, ugyanis 50-60 millió eurót kellene fizetnie a brazilért.

Nem csak érkezői, távozói is lehetnek az Al-Ittihadnak, ugyanis a napokban az angol West Ham mutatott érdeklődést a világbajnok francia középpályás, N’Golo Kanté iránt, akit most a katalán Sport az FC Barcelonával boronált össze, s azt írta, hogy a gránátvörös-kékek kölcsönbe próbálják megszerezni őt, mivel az Európa-bajnokságon bizonyította, hogy 33 évesen is lehet rá számítani. Ugyanakkor Kanté érkezésére két okból is kicsi az esély: Fabrizio Romano szerint az Al-Ittihad közölte, hogy a játékos nem eladó, míg a Sport arról írt, hogy a Barcelonának továbbra is Nico Williams a fő kiszemeltje, illetve ha lehetséges, Dani Olmót is próbálja megszerezni.

Legfrissebb hírek

Lewandowski triplázott, a Barcelona hatgólos meccsen nyert a Celta Vigo ellen

Spanyol labdarúgás
3 órája

Arne Slot: Nyilvánvaló, meccset befolyásoló hiba történt a meg nem adott gólunknál

Angol labdarúgás
5 órája

Haaland kihagyott tizenegyese is belefért, a Man. City simán legyőzte a Liverpoolt

Angol labdarúgás
7 órája

Szoboszlaiék tönkretennék Guardiola ezredik meccsét

Angol labdarúgás
16 órája

„105 ezer néző, mi lehetne ennél szebb?” – Messi búcsúmeccset kaphat a Camp Nouban

Spanyol labdarúgás
2025.11.07. 14:54

Arne Slot Szoboszlairól: Az idény kezdete óta kiemelkedő, de most saját magát is túlszárnyalta

Angol labdarúgás
2025.11.07. 11:11

A Bruges ellen eltört az orra a Barcelona védőjének, kihagyhatja a hétvégi bajnokit

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 16:21

Az Opta szerint az Arsenal, a Bayern, a City és a Liverpool a BL legfőbb favoritjai

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 15:18
Ezek is érdekelhetik