Kevin De Bruyne: Több mint elég pénzem van, de ha jön egy abszurd összeg…

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.07.01. 12:04
Ukraine v Belgium: Group E - UEFA EURO 2024
Kevin De Bruyne újra lehívná társait (Fotó: Getty Images)
Hosszabb interjút adott a Het Nieuwsblad belga lapnak a Franciaország elleni Európa-bajnoki nyolcaddöntőre készülő „vörös ördögök” csapatkapitánya, Kevin De Bruyne, aki többek között az Ukrajna elleni mérkőzés lefújása után történtekről és a Szaúd-Arábiába szerződés lehetőségéről is beszélt.

Megírtuk, hogy Kevin De Bruyne levezényelte társait a németországi Európa-bajnokság E-csoportjának 3. fordulójában rendezett Ukrajna elleni gól nélküli döntetlen után, s nem mentek oda, hogy megtapsolják a szurkolókat.

„Nem virrasztottam emiatt. Számomra ez lezárt fejezet. Nem volt szórakoztató, hadd mondjam így. De szerintem ez a két táborra vonatkozik” – kezdte a Het Nieuwsbladnak adott interjúját Kevin De Bruyne, majd határozott választ adott arra a kérdésre, hogy ha újra ebben a helyzetben lenne, újra megtenné-e.

„Igen. Ez az őszinte véleményem. Láttam dolgokat, amikkel nem tudok egyetérteni és így válaszoltam. Egyesek azt gondolhatják, hogy tévedtem, mások meg egyetértenek velem. Nem dönthet mindenki  jól, de gondolkoztam a táboron. Nincs bajom a kritikával, foglalkozom vele és lehetnénk jobbak is, de ezek a gesztusok (középső ujjukat mutatták a szurkolók) nem elfogadhatóak. Azt sem értékelik, ha ezt az utcán teszem” – vélekedett De Bruyne, aki meglepődött a történteken, mert előtte jó hangulat volt.

A Manchester City középpályásának felvetették, hogy a tavaly kinevezett szövetségi kapitány, Domenico Tedesco nem hozza ki a legtöbbet a csapatból.

„Ezt most nehéz megítélni, mert még versenyben vagyunk. Ha kiejtjük Franciaországot, hirtelen ő lesz a világ legjobb edzője. Így megy ez” – fogalmazott diplomatikusan De Bruyne, aki határozottan kijelentette, hogy nem szól bele a taktikába.

A belga labdarúgót válogatottbeli jövőjéről is kérdezték, de mint mondta, számára nem kérdés, hogy amíg lehet, szeretné segíteni nemzeti csapatát, azt azonban nem árulta el, ott lesz-e a 2026-os világbajnokságon.

Az elmúlt néhány évben többször is sérüléssel bajlódó De Bruyne megerősítette, hogy a következő idényt is a Manchester Citynél tölti, de szerződése utolsó évébe lép, s nemrég hangzatos nyilatkozatot adott a Szaúd-Arábiába szerződés lehetőségéről, s úgy fogalmazott, hihetetlen fizetéseket kapnak ott a játékosok. 

Angol labdarúgás
2024.06.05. 14:55

Kevin De Bruyne nem zárja ki, hogy Szaúd-Arábiába igazol

A Manchester City belga játékmestere szerint el kell gondolkodni, ha ott két év alatt keresne annyi pénzt, mint Európában 15 év alatt.

„Több mint elég pénzem van, de ha jön egy abszurd összeg…” – mondta sejtelmesen Kevin De Bruyne. „Ez a családomnak, a rokonaimnak, az unokáimnak, a dédunokáimnak és a barátaimnak szólna” – tette hozzá.

Foci Eb 2024
2024.07.01. 09:49

Mbappénál vagy Lukakunál szakad ki a gólzsák? Jön az Eb-nyolcaddöntő csúcsmeccse!

Eddig Franciaország és Belgium sem jeleskedett a helyzetkihasználásban, így a csoportgyőzelmet is elbukták, de most csak a nyolcba jutás számít...

LABDARÚGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG, NÉMETORSZÁG
EGYENES KIESÉSES SZAKASZ
NYOLCADDÖNTŐ
JÚNIUS 29. – SZOMBAT
Berlin: Svájc–Olaszország 2–0 (38. mérkőzés)
Dortmund: Németország–Dánia 2–0 (37. mérkőzés)
JÚNIUS 30. – VASÁRNAP
Gelsenkirchen: Anglia–Szlovákia 2–1, h. u.  (40. mérkőzés)
Köln: Spanyolország–Grúzia 4–1 (39. mérkőzés)
JÚLIUS 1. – HÉTFŐ
18.00: Franciaország– Belgium, Düsseldorf (42. mérkőzés)
21.00: Portugália–Szlovénia, Frankfurt am Main (41. mérkőzés)
JÚLIUS 2. – KEDD
18.00: Hollandia–Románia, München (43. mérkőzés)
21.00: Ausztria–Törökország, Lipcse (44. mérkőzés)

Legfrissebb hírek

Népsport: negyven év után kikaptunk a franciáktól

Népsport
2025.03.26. 08:35

„Ma a franciák voltak a jobbak” – Zlatko Dalic, a horvát válogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.03.24. 11:40

Olise góllal és gólpasszal járult hozzá a franciák NL-elődöntőbe jutásához

Minden más foci
2025.03.23. 23:51

NL: Lukaku volt a hős, a belgák fordítottak az ukránok ellen

Minden más foci
2025.03.23. 22:45

Franck Ribéry elárulta, majdnem amputálták a lábát

Francia labdarúgás
2025.03.23. 09:52

Ivan Perisiccsel nem bírtak a franciák, a horvátok nyerték az NL-negyeddöntő odavágóját

Minden más foci
2025.03.20. 22:43

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Mbappé elismerte, hogy még mindig van nézeteltérése a francia szövetségi kapitánnyal

Minden más foci
2025.03.19. 10:53
Ezek is érdekelhetik