FA-kupa győzelmével három riválisával is kiszúrt a Manchester United

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.27. 11:53
Hiába hajrázott nagyot a Chelsea, csak a Konferencia-ligában indulhat (Fotó: Getty Images)
Mint beszámoltunk róla, a Manchester United 2–1-re legyőzte a Manchester Cityt az angol FA-kupa szombaton rendezett döntőjében a londoni Wembley Stadionban. Az MU ezzel az eredménnyel három riválisával is kiszúrt.

FA-kupa-győzelmével a Manchester United kiharcolta indulását az Európa-ligában, a főtáblára került. A Chelsea a bajnokságban a hatodik helyen végzett, így alapvetően az El-ben indult volna, ám az MU sikere miatt lecsúszott a Konferencialiga selejtezőjébe.

A Newcastle United – amely a bajnokságot a Kl-t érő 7. helyen zárta – ezúttal lemaradt Európáról, de lehet, a „szarkák” nem is bánják annyira, hogy nem kell a harmadik számú európai kupasorozatra figyelniük. Ugyanakkor meg kell jegyezni, a Newcastle alighanem ráment volna a kupagyőzelemre, mert a gárda 2006 óta (Intertotó-kupa) nem nyert nemzetközi kupát.

Az Arsenal sem örülhetett az MU győzelmének, mert így a Manchester United lehet ott az angol Szuperkupa-mérkőzésen (Community Shield). Ha a Manchester City nyert volna, akkor a bajnokság második helyezettjével, a címvédő „ágyúsokkal” játszott volna, így viszont újabb városi derbit rendeznek a Wembleyben.

AZ EURÓPAI KUPAPORONDON INDULÓ ANGOL CSAPATOK
Bajnokok Ligája: Manchester City, Arsenal, Liverpool, Aston Villa
Európa-liga: Tottenham Hotspur, Manchester United
Konferencia-liga: Chelsea (selejtezős)

KIALAKULT A PREMIER LEAGUE 2024–2025-ÖS MEZŐNYE

Angol labdarúgás
2024.05.26. 19:22

PL: a Southampton legyőzte a Leedset a playoff döntőjében, és egyből visszajutott

Adam Armstrong 24. percben szerzett gólja bizonyult a playoff döntőjében a mindent eldöntő találatnak. A Leeds a hatodik rájátszását is elbukta.

 

Vasárnap a Wembleyben megrendezték a Leeds United–Southampton mérkőzést, amely a harmadik feljutó helyről döntött. Mint beszámoltunk róla, ezt a „szentek” 1–0-ra megnyerték, így a tavaly kieső és a Championshipben az élen végző Leicester City, illetve a bajnokság másodikja, az Ipswich Town mellett a Southampton került fel az élvonalba.

 

Legfrissebb hírek

Már a visszavonulást fontolgatja a Comóban is mellőzött Dele Alli

Olasz labdarúgás
4 órája

Szon Hung Min bejelentette, hogy 10 év után elhagyja a Tottenhamet

Angol labdarúgás
5 órája

Hivatalos: Kerkez Milos a 6-os, Pécsi Ármin a 41-es mezszámot kapta Liverpoolban

Angol labdarúgás
Tegnap, 8:23

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.31. 21:30

Felkészülés: hatalmas baklövés okozta az Arsenal vesztét a Tottenham ellen

Angol labdarúgás
2025.07.31. 15:59

Isak a Real Sociedadnál várja a fejleményéket az átigazolásról

Angol labdarúgás
2025.07.31. 11:42

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.07.31. 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 08:33
Ezek is érdekelhetik