Chelsea: megműtötték Enzo Fernándezt, véget ért az idénye

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.04.27. 13:58
Megműtötték Enzo Fernándezt, ebben az idényben már nem játszik (Fotó: Getty Images)
Megműtötték az angol élvonalbeli Chelsea világbajnok argentin középpályását, Enzo Fernándezt, aki a 2023–2024-es idényben már nem lép pályára.

„Az operációm sikeres volt. Szükségem volt erre a műtétre, mert az elmúlt csaknem fél évben fájdalommal küzdöttem, de halogattam. Ez elkerülhetetlen volt, mert folyamatosan injekciókkal és gyógyszerrel kezeltem magam, ám néhány hete a fájdalom egyre erősödött anélkül, hogy bármilyen hatás lett volna. Egyre rosszabb lett, ezért idegesen edzettem és játszottam, de nem akartam abbahagyni a játékot. Amikor a Chelsea mezében vagy a válogatottban játszom, igyekszem mindent kihozni magamból, ám már nem bírtam tovább. Hamarosan erősebben térek vissza” – számolt be a műtétről Instagram-oldalán Enzo Fernández, aki még játszott csapata keddi, Arsenal elleni vesztes meccsén, de az elmúlt időszakban valóban visszafogott teljesítményt nyújtott.

Enzo Fernández arról nem írt, mikor térhet vissza, ám a klubja azt közölte, hogy az argentin középpályás a 2023–2024-es idényben már nem lép pályára.

 

Legfrissebb hírek

Florian Wirtz klubrekordot jelentő összegért a Liverpoolhoz igazolt – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

Kerkez Milos lehet a Premier League legjobb fiatalja

Angol labdarúgás
2025.06.19. 11:49

Hosszú eltiltás várhat a doppingolással vádolt Chelsea-szélsőre

Angol labdarúgás
2025.06.18. 18:58

Sokallja a csatár árát az Arsenal, messze még a megegyezés

Angol labdarúgás
2025.06.17. 21:21

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:10

Klub-vb: berúgta az ajtót az új Chelsea-csatár

Klub-vb
2025.06.17. 12:18

James Milner a rekordot jelentő 24. idényére készül a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.06.14. 21:31

Spanyol klub viheti el Kerkez Milos leendő posztriválisát Liverpoolból

Angol labdarúgás
2025.06.14. 16:56
Ezek is érdekelhetik