FA-kupa: Szoboszlai gólpasszal tért vissza a Liverpoolba – videó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.01.28. 17:05
Szoboszlai Dominik gólpasszal tért vissza a Liverpoolba (Fotó: Getty Images)
Visszatért az angol élvonalbeli Liverpoolba combsérülése után a magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, aki néhány perccel azután, hogy pályára lépett, rögtön gólpasszt adott a szintén csereként beálló Virgil van Dijknek.

 

Mint ismert, Szoboszlai Dominik még a Liverpool Newcastle elleni január 1-i bajnokiján szenvedett combsérülést, amely után csak most, a másodosztályú Norwich elleni FA-kupa-nyolcaddöntőben tért vissza, Jürgen Klopp az 55. percben küldte pályára Andrew Robertsonnal és Virgil van Dijkkal együtt.

A magyar válogatott középpályásnak és a holland belső védőnek sem kellett sok idő az első villanáshoz, nyolc perccel pályára lépésük után jobb oldali szögletből összehozták a Liverpool negyedik gólját – Szoboszlai beadásából Van Dijk fejelt a vendégek kapujába.

A MÉRKŐZÉSRŐL IDE KATTINTVA OLVASHAT!

 

Legfrissebb hírek

Arne Slot: Nem vitázom azzal, hogy ez volt liverpooli edzői pályafutásom egyik legrosszabb meccse

Angol labdarúgás
7 órája

Kerkez betalált, Szoboszlai a mezőny legjobbja volt, de így is kikapott a Liverpool

Angol labdarúgás
17 órája

Videó: Kerkez Milos megszerezte első PL-gólját a Liverpoolban

Angol labdarúgás
18 órája

Cody Gakpo játéka hátráltatja Kerkez Milos kibontakozását

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:28

Dupla Tízes: 5 ok, amiért a Liverpool nem védi meg címét a Premier League-ben

Angol labdarúgás
2025.10.24. 14:21

Szoboszlai Dominik bekerült a neves portál BL-álomtizenegyébe

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 16:39

Szoboszlai Dominik lett a Liverpool legjobbja a Frankfurt elleni BL-meccsen

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 12:20

Elképesztő sorozatban a Bayern München és Harry Kane; gólrekordot állítottak fel az angolok

Bajnokok Ligája
2025.10.23. 10:02
Ezek is érdekelhetik