PL: Rebecca Welch történelmet írt az angol élvonalban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2023.12.23. 20:49
null
Rebecca Welch az első Premier League-mérkőzésén vezetőbíróként (Fotó: Getty Images)
Futballtörténelmi pillanat: szombaton volt először női játékvezetője egy mérkőzésnek az angol Premier League-ben. Rebecca Welch a Fulham–Burnley (0–2) meccsen bíráskodott.

 

Rebecca Welch határozottan kézben tartotta a mérkőzést, jól kezelte a reklamálásokat, háromszor mutatta fel a sárga lapot, és bár a Fulham drukkereinek természetesen nagyon nem tetszett, amikor az első félidő végjátékában nem ítélt büntetőt csapatuknak kezezés miatt, a VAR nem bírálta felül a döntését.

„Fontos pillanatok ezek, mindenképpen gratulálni akartam neki a lefújás után – idézi a BBC a Burnley belga menedzserét, Vincent Kompanyt. – Mérföldkőhöz érkeztünk, és ha az eddigi teljesítménye alapján döntenek, bizonyára lesz folytatás is. Az első mérkőzés mindig nehéz, de nagyon jól végezte a feladatát, és még én is boldog vagyok, hogy részese lehettem ennek az eseménynek.”

A 40. életévét december elején betöltő Welch 2010 óta bíráskodik, sokáig a munkája mellett vezetett mérkőzéseket, aztán 2019-ben teljes munkaidős hivatásos játékvezető lett. Az UEFA elit-játékvezetői listájára 2020-ban vették fel – az idei világbajnokságon is dolgozott –, és januárban ő volt az első női játékvezető az angol második vonalban is (Championship).

Háromszor mutatta fel a sárga lapot (Fotó: Getty Images)
Háromszor mutatta fel a sárga lapot (Fotó: Getty Images)

 

Legfrissebb hírek

Bejelentette a spanyol középpályás érkezését az Arsenal – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 14:14

A Chelsea bejelentette Gittens érkezését – hivatalos

Német labdarúgás
2025.07.05. 16:36

Bejelentették, hol folytatja pályafutását Kyle Walker

Angol labdarúgás
2025.07.05. 14:12

„Energikus, nagyon atletikus, remekül fog illeszkedni a Liverpoolba” – Kerkez Milost méltatta a bournemouthi újságíró

Légiósok
2025.07.04. 17:57

„A mosolyodat, a játék iránti szeretetedet sosem feledjük” – Szoboszlai elbúcsúzott Diogo Jotától

Angol labdarúgás
2025.07.03. 16:34

A Chelsea bejelentette a Brighton braziljának megszerzését

Angol labdarúgás
2025.07.02. 15:21

Fontos változások a Liverpool stábjában, ez Pécsi Ármint is érinti

Angol labdarúgás
2025.07.02. 13:28

A Liverpool Szoboszlai Dominik szerződtetéséről posztolt

Angol labdarúgás
2025.07.02. 11:55
Ezek is érdekelhetik