Anglia: Addig ittam, amíg ki nem ütöttem magam – Rooney az alkoholproblémáiról

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2023.11.07. 11:48
null
Rooney nyíltan beszélt az alkoholproblémáiról (Fotó: AFP)
A Manchester United-legendája és a Birmingham City jelenlegi menedzsere, Wayne Rooney a BBC podcastjében beszélt róla, hogyan nehezítette meg az alkohol a pályafutását és az életét a húszas éveiben.

Rooney 16 évesen debütált a Premier League-ben és nagyon hamar széles körű ismertségre tett szert, de ennek megvolt az árnyoldala is. A Manchester United legendája a podcastben mondta el, nehezen sikerült feldolgozni a hirtelen jött hírnevet és az alkoholban találta meg az egyetlen kiutat.

„A húszas éveim elején az alkohol jelentette számomra a menedéket. Napokig nem mozdultam ki otthonról és addig ittam, amíg ki nem ütöttem magam” – árulta el az interjú elején a játékosként 120-szoros angol válogatott csatár.

„Voltak mellettem emberek, akiktől kérhettem volna segítséget, mégsem tettem– tette hozzá Wayne Rooney. –Nem akartam másokat magam körül tudni, mert mindig feszélyezve éreztem magam ebben az időszakban. Úgy éreztem, cserben hagyom a körülöttem lévőket és fogalmam sem volt, ezt hogyan kellene kezelnem.”

A Birmingham City 38 éves menedzsere azt is elmondta, ma már nem fél megosztani az érzéseit és a problémáit a témával kapcsolatban, és reménykedik benne, hogy sokaknak segíthet azzal, hogy megosztja a történetét.

 

Legfrissebb hírek

Az Arsenal és a Manchester United is otthon tartotta a három pontot

Angol labdarúgás
18 órája

Nápolyt látni és újjászületni – a Scott McTominay-portré

Képes Sport
23 órája

Carragher: Amorim manchesteri időszaka rémálom, véget kell vetni neki!

Angol labdarúgás
2025.09.30. 16:51

Bruno Fernandes újra tizenegyest rontott, kikapott a Brentfordtól a Man. United

Angol labdarúgás
2025.09.27. 15:32

Amorim: Megértem a szurkolókat, még én sem tudom, mire számíthatok a csapattól...

Angol labdarúgás
2025.09.26. 18:49

Nem fizetett gyermektartást, börtönbe kerülhet a korábbi MU-játékos

Minden más foci
2025.09.24. 17:04

A Manchester United kihasználta az emberelőnyét, és Casemiro butasága ellenére is megverte a Chelsea-t

Angol labdarúgás
2025.09.20. 20:40

Vlahovics csak a legjobbakhoz igazolna, de ki fizet érte eleget?

Olasz labdarúgás
2025.09.19. 10:51
Ezek is érdekelhetik