PL: Szoboszlai lett augusztus legjobb játékosa a Liverpoolnál

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.09.19. 17:35
A magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, a nyáron a német RB Leipzigtől 70 millió euróért igazolt Szoboszlai Dominikot választotta meg augusztus hónap legjobb játékosának az angol élvonalbeli Liverpool – számolt be róla honlapján a klub.

Szoboszlai Dominik lett augusztus legjobbja a Liverpoolnál (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik lett augusztus legjobbja a Liverpoolnál (Fotó: Getty Images)
Szoboszlai Dominik lett augusztus legjobbja a Liverpoolnál (Fotó: Getty Images)


Szoboszlai Dominik valósággal berobbant Jürgen Klopp csapatába, a Liverpool-szurkolók az AFC Bournemouth és az Aston Villa elleni mérkőzéseken is a legjobbnak látták (utóbbi már szeptemberben volt), rajta kívül a mezőnyjátékosok közül csak Andrew Robertson játszotta végig mind a négy bajnokit.

A Liverpool egyik magyar szurkolói oldala, a PoolBarátok összegyűjtött néhány statisztikai adatot, amelyben Szoboszlai az élen jár a csapatában vagy a Premier League-ben.

A 22 éves középpályás tette meg messze a legnagyobb távolságot magas sebességgel – 20–25 km/h-val –, hiszen összesen 4.4 kilométert futott így, míg a második Robertson csak 2.9 kilométert teljesített.

A Liverpool első négy meccsén mindig Szoboszlai tette meg a legtöbb távolságot (a Chelsea és a Bournemouth ellen 11.7, a Newcastle ellen 11.8, az Aston Villa ellen 11.2 kilométert), ezzel értelemszerűen csapatának legjobbja, a Premier League-ben pedig a legjobb három középpályás között szerepel – igaz, azért is, mert mindössze tíz olyan középpályás van a ligában, aki mind a négy bajnokiját végigjátszotta.

Az első négy bajnokin Szoboszlainak volt a legtöbb labdaérintése a támadóharmadban (81), míg a középső harmadban csak Robertson (163) volt nála aktívabb (149), ugyanakkor ebben az időszakban Szoboszlainak volt a legtöbb sikeres cselkísérlete (7), 18 lövést kialakító akciójával a 12. a ligában, 86 százalékos pontossággal passzolt (mellyel Virgil van Dijk és Ibrahima Konaté mögött harmadik a csapaton belül), és 141 labdacipelésként definiált megmozdulása volt (Alexis Mac Allister és Robertson mögött harmadik), de senki sem vitte be a labdát többször (6) az ellenfél tizenhatosán belülre, valamint 26 labdaszerzéssel jelentkezett (ezzel 19. a PL-ben és második az együttesben Robertson mögött).

Szoboszlai mögött második helyen a „vörösök" brazil kapusa, Alisson Becker végzett, míg az uruguayi támadó, Darwin Núnez lett a harmadik a Liverpool hónap játékosa szavazásán.

„Csak teszem a dolgomat, segítem a csapatot, ahogy csak tudom, próbálom a legjobbamat nyújtani. A remek kezdés még engem is meglepett, de köszönettel tartozom a társaknak, a menedzsernek. Könnyebb beilleszkedni úgy, ha segítenek. Ahogy már mondtam, a legfontosabb, hogy a teljesítményemmel a csapatot segítsem, mert a csapat a legfontosabb” – mondta Szoboszlai Dominik a Liverpool honlapjának.

Legfrissebb hírek

Fontos pontokat hullajtott el a City a Soton vendégeként, győzött az Everton

Angol labdarúgás
9 perce

Szinte tét nélküli, mégis fontos meccs vár Kerkez Milosra

Angol labdarúgás
8 órája

PL: a szakírók szerint Mohamed Szalah az idény legjobbja

Angol labdarúgás
Tegnap, 12:35

Premier League: a West Hamnél köthet ki a volt Arsenal-kapus – sajtóhír

Angol labdarúgás
2025.05.08. 16:05

Először működik közre Premier League-meccsen a magyar származású játékvezető

Angol labdarúgás
2025.05.07. 08:52

Szoboszlai Dominik is érzékeny búcsút vett Trent Alexander-Arnoldtól

Angol labdarúgás
2025.05.06. 14:42

A BL-re pályázó Nottingham 102 perc játék után egy ponttal távozott Londonból

Angol labdarúgás
2025.05.05. 23:00

Cole Palmer szerint a közösségi média teli van trollokkal és idiótákkal

Angol labdarúgás
2025.05.05. 15:18
Ezek is érdekelhetik