PL: a Manchester United felfüggesztette Antonyt

Vágólapra másolva!
2023.09.10. 18:24
null
Antonyt felfüggesztette a Manchester United (Fotó: Getty Images)
A családon belüli erőszakkal vádolt brazil csatárát, Antonyt felfüggesztette a Manchester United labdarúgócsapata, megtiltva neki az edzések látogatását is.

 

A Sky Sports beszámolója szerint a döntést a játékossal közösen hozta meg az angol klub.

Antony visszatérését további értesítésig elhalasztják, hogy megvizsgálják az ellene felhozott vádakat. „A klub elítéli a kegyetlenség és az erőszak minden megnyilvánulását" – áll még a közleményben.

„Ezt a döntést közösen hoztuk meg, és az volt a célja, hogy fenntartsa az egészséges környezetet a csapaton és a klubon belül. Szeretném megismételni ártatlanságomat, és a rendőrséggel együtt fogok dolgozni, hogy segítsek feltárni az igazságot. Remélem, mihamarabb visszatérhetek a játékhoz” – idézte a dokumentum a brazil csatárt.

Antonyt a hét elején a brazil válogatottból zárták ki, miután a 23 éves futballistát volt barátnője feljelentette a Sao Pauló-i rendőrségen. A labdarúgó ugyanakkor ártatlanságát hangsúlyozta Instagram-oldalán, megjegyezve, hogy sohasem folyamodott fizikai agresszióhoz a nővel szemben.

Antony 2022 augusztusa óta a Manchester United játékosa. A mostani szezonban négy mérkőzésen lépett pályára a Premier League-ben, gólt nem szerzett. A brazil válogatottban 16 találkozón szerepelt, két találatot és két gólpasszt jegyzett eddig.

 


 

Legfrissebb hírek

Maguire: Bolond lennék most elhagyni a Unitedet

Angol labdarúgás
2025.08.21. 16:10

Amorim az Arsenal elleni vereség után: Bizonyítottuk, hogy bárkit le tudunk győzni...

Angol labdarúgás
2025.08.18. 08:13

A futballvilág ilyet még nem látott – Cselőtei Márk publicisztikája

Angol labdarúgás
2025.08.17. 23:52

Végre jó úton jár az MU? Íme, a Premier League legizgalmasabb csapatai – ÖTÖS LISTA

Angol labdarúgás
2025.08.15. 13:02

Ronaldo, Haaland, Van Nistelrooy – videó a játékosokról, akik új igazolásként berúgták az ajtót a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.08.14. 14:44

A Manchester United újra beleszólna a bajnoki versenyfutásba

Angol labdarúgás
2025.08.14. 11:45

„A jó nem elég jó, itt a 10/10-es teljesítmény az elvárás” – Arne Slot a bajnoki rajt előtt

Angol labdarúgás
2025.08.14. 10:49

„Ha folyamatosan edzőt és ideológiát váltasz, a senki földjén kötsz ki végül” – Marcus Rashford a Manchester Unitedről

Angol labdarúgás
2025.08.13. 19:51
Ezek is érdekelhetik